Nehéz levenni a szemünket erről a 14 milliárd forintért árult luxusvilláról

Cannes több dologról is ismert. Egyrészt a francia Riviéra egyik turisztikai központja, másrészt itt rendezik meg évente a világ legismertebb és legnagyobb presztízsértékkel bíró filmfesztiválját.

De megemlíthetnénk még az Azúr-parti luxushoteleket is, amelyek a szolgáltatások minőségét és az árak terén is valahol a szűk elitbe tartoznak nemcsak kontinentális, hanem világszinten is. És ha már Cannes, akkor ez a hegyek közé ékelődött ingatlan is megér egy misét – még ha a jelenlegi járványhelyzetben csupán virtuálisan is.

A 60 hektáros birtokot olajfák és levendulamezők gazdagítják, na és egy tó is található itt. Az épületegyüttes három házból áll, amelyek összesen 17 lakosztályt foglalnak magukban mintegy 1860 négyzetméternyi területen.

De akad itt teniszpálya, wellnessközpont, kocogópálya, három fűtött medence, továbbá egy helikopter-leszállóhely is,

arról nem is beszélve, hogy az egész épület a Cannes-öbölre néz. Az ingatlan eladó, mintegy 46 millió dollárt, azaz úgy 14 milliárd forintot kérnek érte.

Azért Friuli vidéke sem rossz hely:

Költözz Olaszországba, és élj egy gyönyörű szőlőbirtokon!

A birtok központi eleme egy 18. századi villa.

francia riviéra | cannes | azúr-part | ingatlan | cote d’azur

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom