Átadták a Dardanellák fölött átívelő, 1915 Canakkale nevű szuperhidat Törökországban.
A Gallipoli és Lapseki városokat összekötő híd 4608 méter hosszú és a világ legnagyobb támaszközű függőhídjának számít. Tornyai 318 méter magasak.
A nevében szereplő 1915 a Dardanellák ostromának évére, 2023 méteres középső támaszköze pedig a Török Köztársaság kikiáltásának centenáriumára utal.
A munkálatok szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2017 márciusában kezdődtek mintegy ötezer építőmunkás részvételével. A hidat török és dél-koreai cégek építették egy 2,5 milliárd eurós beruházás keretében.
A 1915 Canakkale a negyedik híd Törökországban, amely összeköti az európai és az ázsiai partokat.
Eddig az Anatólia és a Gallipoli-félsziget között közlekedő járművek a Dardanellákon csupán egyórás kompozással tudtak átkelni, ami a várakozási idővel együtt akár öt órát is jelenthetett.
Ez az út mostantól körülbelül hat percet vesz igénybe.
A hídpénz 13,5 dollár (kb. 4500 forint).
(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)
legnagyobb | Európa | híd | világ | 1915 canakkaleEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!