Close
Kilenc dolog, amit egy bennfentes szerint ki kell próbálnod Firenzében

Kilenc dolog, amit egy bennfentes szerint ki kell próbálnod Firenzében

Nem vagyok Firenze pr-ese. Pedig lennék! Mégsem tudok mást mondani, minthogy ezt a várost látni kell! Akár már három nap után is olyan boldogságot érzel majd, hogy könnyes szemmel távozol. Vagy sírva… akárcsak én.

Ez nem egy hagyományos városnézős összeállítás Uffizivel, Dante-házzal, Santa Croceval, a Dómmal, és minden más műemlék-látnivalóval, mert a nevezetességek precíz bemutatását az útikönyvekre bízom. Ez egy szubjektív csemegelista a kedvenc helyeimről, élményeimről, és ha csak egyetlen egy is bejön neked, már örömmel üzenem, hogy „prego”!

1. Reggelt!

Elnézést a sportos indításért, de mivel a nap hátralevő részében főleg inni és enni fogsz, a mozgást be kell építeni a programba. Bízz bennem! Szóval, reggel jó szorosan, két masnira kötöd a futócipődet. Pont úgy, ahogy apukám tette gyerekkoromban, amikor ugyan kiment a vér a lábfejemből, viszont legalább nem estem el. Azután kilépsz a macskaköves belvárosi utcára, és realizálod, hogy amit most teszel, nem jó a térdednek, afölött, egészen a nyakadig azonban nagyon is hatékony lesz, beindítod a Spotifyt, és az Arno folyó partján futva irányba veszed a Piazzale Michelangelót.

Finoman jelzem, hogy két opciód van: egy lankás több szintes emelkedőn felfutni, vagy egy olyan hosszú lépcsősoron, amely végén bezuhansz a szemben lévő templomba, és hálát adsz, hogy felértél.

Ezt követően kisétálsz a térre, ahol az egész város eléd tárul. Hangosítsd fel a zenét, és csak csodáld a kilátást! A jó hír, hogy még csak most indult el a nap!

2. Reggelit!

Ha hazafelé is futottál, akkor a frissítő zuhany után jár egy jó brunch. Egyél valami igazi olaszosat, mondjuk egy brutál cibatta szendvicset mozzarellával, paradicsommal összesütve, igazi jó, olasz kávé és narancsdzsúsz kíséretében a Santa Rosában, ami egyáltalán nem posh, viszont barátságos, elég sok egyetemista megfordul ott, és simán lehet ebédelni vagy vacsorázni is. Kiesik a belvárosi forgatagból, ennek köszönhetően pedig nincs tele turistákkal, és lehet kártyával is fizetni. Nyáron a napernyők alatt lehet hűsölni, hideg folyadékkal a poharadban, hűvösebb időben pedig nem.

3. Chill

Ha nem rohansz és van időd kicsit lazulni, vagy akár beleolvasni a Fashion Room Store-ban vásárolt divatkönyvek vagy magazinok egyikébe, látogass el a Boboli Gardenbe! Több nap körbejárni, úgyhogy ne stresszelj, hogy nem vizslattál meg minden bukszust. Válassz magadnak egy nyugodt szpotot, és vedd elő az új zsákmányokat!

4. Pranzo?

Ez szintén nem az a hely, amit mindenhol ajánlanak, pedig megérdemelné. A Santa Maria Novella vonatállomástól nem messze, egy kis utcában bukkantam rá a Braciere Malatesta Firenzére. Nagy adag saláta vagy kis adag lasagne, bármelyik pasta vagy rizotto mellett dönthetsz, és a desszertlapot tilos skippelni! Az éttermen belül kialakított mini outdoor részt egy üvegfal veszi körül, sűrű növényekkel és fákkal beültetve. Megérkezel, elfoglalod az asztalodat, kirendeled az első proseccót, és arra gondolsz, hogy de jó lenne még egyszer ide visszajönni…

5. Vintázs

A firenzei vintázsboltok felkutatását azért függesztettem fel, mert amikor az ember valódi kincsekre bukkan, nagyon nehezen áll tovább nélkülük. Az 1961-ben alapított háromgenerációs Albrici store maga a kísértés. Egy ilyen üzletben mindig az a legizgalmasabb, hogy a rengeteg típusú és márkájú darab közül szúrd ki a számodra legkülönlegesebbet: hetvenes évekbeli Gucci táska, Hermés selyemsálak, vintázs Chanel karkötő és csupa csoda, remek állapotban. Egy fél délutánt el lehet nézelődni, és a bennfentesek tudják, hogy van egy másik, titkos helyszínük is az üzlettel szemben, amit külön kérésre nyitnak csak ki…

  • táska: Gucci a ’70-es évekből – 1100 euró
  • selyemsál: ’90-es évekből Hermés, 250 euró
  • notebook: Louis Vuitton 190 euró
  • karkötő: Chanel 380 euró és ’80-as évek 1100 euró
  • nyaklánc: Chanel ’80-as évek 650 euró
6. Aperitivo?

Ezzel a kérdéssel zaklatnak az olaszok késő délutántól, ami annyit jelent, hogy ha öt-hét euróért rendelsz egy alkoholos italt, akkor mellette korlátlanul csipegethetsz a hideg falatkák közül. Ha ezt pedig mind a The Student Hotel rooftopján teszed meg kora este (korábban csak a lakók használhatják) a medence és az elképesztő kilátás társaságában, nem fogsz tovább sietni.

7. Multibrand Store

Ha leszédelegtél a tetőről, irány egy kis belvárosi multibrand store-mustra! Ugorj be a Rinascentébe, és vess egy pillantást a legújabb Sandro Paris-, Maje- vagy Nanushka-szelekciókra! Nem kell semmit venni, csak tapogasd meg az anyagokat, nézd meg a ruhák minőségét, stílusát az utolsó gombig! Az üzlet legalsó szintjén beauty- és kiegészítőkollekciókat találsz: zseni Coccinelle táskákat, menő napszemüvegeket és elég jó sminkválasztékot. A kétemeletnyi férfirészleget gyorsan át lehet szökellni a home decor és a cipőrészleg érdekében. Az inspirációs szünet után vagy a rooftopon igyál egy Hugót, vagy az üzlet legfelső szintjén lévő kávézóban pihenj meg!

8. Gelato

Ha kiléptél a Rinascentéből és balra veszed az irányt, egyenesen átsétálhatsz a Ponte Vecchion, Firenze leghíresebb hídján, ahol a mai napig ötvösök és aranyművesek csábítják a nyüzsgő turistákat. Ha átvágtál a forgatagon és jobbra lekanyarodsz egy szűk utcában, megérkezel Olaszország (a világ?) legjobb fagylaltozójába a Gelateria Santa Trinitába. Ha eddig nem voltál nagy fagyifan, itt majd az leszel. Ha pedig eddig is imádtad a hideg nyalatot, Firenzébe akarsz majd költözni.

9. Gucci

Nem hiszem, hogy a Gucci Gardent, vagyis a Gucci Múzeumot a női radarok nem fedeznék fel, de azért idebiggyesztem, hogy ezt ne hagyd ki. Két szinten ismerkedhetsz a világmárka történetével, látványosan illusztrálva a legnevesebb korszakokat, és prezentálva az ikonikus darabokat. Az alsó szinten a Gucci Osteria, Massimo Bottura étterme üzemel, mellette pedig a kihagyhatatlan Gucci store, ahol vásárolhatsz is, de ha rám hallgatsz, inkább legközelebb is utazol…

(Fotó: Guido Martini)

Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.

Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom