A legfontosabb pályázati tudnivalók

Az idei évtől kezdődő pályázati ciklusban hazánk 51,3 milliárd eurónyi forrással kalkulálhat. A pályázati lehetőségek köre a vállalkozások és a magánszemélyek számára egyaránt nyitott. Ezzel a forrással jelentősen növelhető a vállalkozások versenyképessége, és javítható a lakosság életkörülménye. Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a pályázatokkal kapcsolatban.

A vállalkozások részére nyújtott keretösszeg megnőtt, körülbelül háromszoros összeggel lehet számolni. Ráadásul úgy tűnik, hogy az eljárási rendszer felgyorsul, így minden érintett hamarabb juthat majd a pályázati összeghez.

Több pályázat és nagyobb keretösszegek

A 2021 és 2027 között tartó pályázati időszak a magánszemélyek és a vállalkozások számára egyaránt kedvező. Több pályázat, nagyobb keretösszegek és pályázóbarát rendszer jellemzi ezt a pályázati ciklust.

Két nagy csoportot alkotnak a vállalkozásfejlesztési pályázatok. Az egyik csoportba a vidékfejlesztési pályázatok, míg a másikba a vállalkozásfejlesztési támogatások tartoznak. Előbbi a mezőgazdasági tevékenységet végző cégeknek, utóbbi pedig a nem mezőgazdasági tevékenységű cégeknek nyitott. Jó hír, hogy mindkét csoport számára körülbelül háromszoros keretösszeg áll rendelkezésre.

Cél, hogy teljes pályázati anyagok kerüljenek benyújtásra

A változások sora itt még nem ér véget, hiszen az anyagok beküldését is érintik. Korábban bevett gyakorlat volt, hogy a beküldési határidőig félkész pályázati anyagok kerültek benyújtásra. Később pedig hiánypótlással egészítették ki azokat. A jelenlegi cél az, hogy ez megváltozzon, és teljes pályázati anyagok kerüljenek benyújtásra. Így pedig csökkenjen a hiánypótlások száma.

Nincs jelentősége annak, hogy a beadási időszak elején vagy pedig a végén kerül sor a benyújtásra, ugyanolyan elbírálás alá esik. Mindegy, hogy a beadási időszak mely napján kerül benyújtásra a pályázat, ugyanúgy lesz forrás rá. A Billingo Pályázatfigyelője segítséget nyújt a megfelelő lehetőségek megtalálásában, melyekkel fejleszthető a vállalkozás, erősíthető a piaci versenyképesség.

Leegyszerűsödik az előlegek lehívása

Az ígéretek szerint további pozitívum lesz, hogy leegyszerűsödik az előlegek lehívása, sőt, számos pénzügyi eszközzel lehívhatóvá válik az utófinanszírozott pályázatok összege, úgymond megelőlegezhetőek. További pozitív változás, hogy az önerőt érintő szabályok változtak, a támogató okirat megléte esetén a pályázó sokkal egyszerűbben kaphatja meg az összeget, és így könnyebbé válik a projekt finanszírozása. Nem kell többlet önerő a megvalósításhoz.

Természetesen a pozitív változtatások ellenére sem osztogatják adományként a pályázati összegeket. Meg kell felelni a szigorú feltételeknek, és természetesen a megfelelő pályázat kiválasztása idő- és munkaigényes folyamat.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom