Close
Bármikor itt hagynánk a szívünkből egy darabot – Ilyen az élet Finale Ligurében

Bármikor itt hagynánk a szívünkből egy darabot – Ilyen az élet Finale Ligurében

A Genova és a Francia Riviéra között fekvő Finale Liguriát, a Ligur-tengerpart egyik ékkövét egész évben ellepik a szabadtéri sportok szerelmesei. Olaszországban sehol nincsen annyi sziklamászó út és hegyikerékpározható ösvény, mint itt. Csak sziklamászóútból több ezer található errefelé és szinte napról napra nyitnak új helyeket a helyiek, akik szívükön viselik a környék fejlődését és persze pontosan tudják, hogy ők is ebből élnek.

A környék kiváló éghajlati adottsággal bír: az, hogy szinte egész évben barátságos időjárás van, nincs tél, a tengerparton vagyunk, de mégis dombokon kerékpározhatunk, fantasztikus olasz falvakban, fantasztikus olasz ételeket ehetünk, rengeteg külföldit és olaszt késztetett arra, hogy letelepedjék itt.

Én öt évvel ezelőtt érkeztem Finaléba sziklát mászni. Szinte az első nap életre szóló barátságokat kötöttünk Natasával, a szlovén mászópartneremmel és a helyiekkel, akik általában nem őslakosok, hanem szintén a sziklamászás vagy más szabadban űzhető sport rajongói. S akik egyszer épp úgy érkeztek ide, ahogyan mi.

Alessandro Girelli nem olyan messziről, Torinóból jött és korábban egy menő multicégnél dolgozott Londonban. De egy idő után a boldogságát inkább egy kis mászóboltban, az Outpost Mountaineeringben és a Ligúr-tengerparton vásárolt csodás kis házában találta meg. Reggel kinyitja a mászó- és kerékpáros felszereléseket áruló kis üzletét, délben bezárja és mászni indul barátaival, majd este öttől néha kilencig is újra nyitva tart. De nincs is értelme délben a boltban maradnia, mert a vásárlók is másznak vagy hegyikerékpároznak. A környék sziklamászó helyeit ők, a lelkes helyiek gondozzák és szinte hónapról hónapra építenek új mászófalakat. Egyre több a terepfutóverseny, vagy a hegyikerékpáros útvonal.

Finaleborgo, az óváros mára egy különálló intézménnyé nőtte ki magát. Rengeteg a pici mászóbolt, a bár (kihagyhatatlan a Cafe Centrale, ahol a helyiekkel isznak kávét a mászók reggelente és Aperolt délutánonként), a pékség, ahol finomabbnál finomabb sós tortákkal és farinátákkal (a legjobb a helyi különlegesség, azaz a csicseriborsó lisztből készült lepény) tankolhatunk fel a mászás vagy kerékpározás előtt.

A csaknem 80 éves Gelateria Pastorino állítólag Olaszország egyik legjobb fagyizója, ide mindenképp el kell menni, ha itt járunk, mert állítom: a legenda igaz.

Az éjfélig nyitva tartó fagyizó Calice Ligureban található és igazi zarándokhelyként működik. Rendre tele a fagyizó előtti tér idősekkel, fiatalokkal, mindenkinek boldogságtól sugárzik az arca, egyszerűen a mennyei ízektől. A fagylalt leírhatatlanul finom és elképesztő ízvariációkban készül, a hagyományos ízeken kívül bazsalikomos, kecskericottás, liqurizza ízű, mandulás-mézes-sáfrányos, gyömbéres-mézes, sós-mogyorós variációban kóstolható, hogy csak egy párat említsek. A hely egyszerűen kihagyhatatlan egy mászás, vagy egy túra után, vagy csak úgy.

A kedvenc bárom a Sbuccia, ahol igazán finom helyi különlegességeket ehetünk egész nap, reggel isteni tortákat falatozhatunk olasz kapucsínóval. A bárban mindig helyi művészek alkotásait állítják ki és csodás kerámia tárgyakat is vásárolhatunk.

Ha egy-két órát ücsörögnénk csak úgy, nem néznek ránk rossz szemmel, szinte mindig ide járok dolgozni és írni.

Itt találkoztam Tom Mueller amerikai oknyomozó újságíróval is, aki szintén Ligúriában telepedett le családjával, mert saját bevallása szerint a környék különleges természeti adottságai mellett másik igazi vonzóereje a változatossága. Tom Mueller, aki az olívaolaj-hamisításról is írt egy világszerte népszerű könyvet, általában a Sbucciában vagy a Cafe Centraléban dolgozik reggelente. Ő ismertetett össze néhány helyi művésszel, például a szobrász Nico Accaméval, aki nem meglepő módon egészen kiváló sziklamászó is. Nico alkotta a környék talán legeslegszebb sziklamászó útját, amely annyira szép, hogy árulkodik a művészi vénáról.

Bombolo neve is gyönyörű, de a hely ahol van, az leírhatatlan. Egy barlangkürtőn keresztül kell felmászni egy hatalmas, felül nyitott kör alakú barlanghoz. A Grotta dell’Edera, az edera nevű virágról kapta a nevét, ami teljesen beszőtte egykor a barlangot.

Egy különleges vezetésű út, nem egyenes, hanem a sziklafalon található tufákat követi, s a barlang egyik mellékágának tetején lévő lyukhoz vezet.

Nico Accame, amikor építette az utat, gondosan ügyelt az edera virágra, egyet sem bántott. Néhány év múlva valaki mégis kiirtotta a növényt. Sosem derült ki, ki tette ezt az aljas dolgot, de a mászók tudják, hogy azok lehettek, akik a fal más részeire utakat építettek. Egészen biztos, hogy nincs az a mászóút, ami indokolja, hogy kiirtsák ezeket  a hajdan gyönyörű virágokat.

Nico Accame is dühös, s ma már nem is mászik. Persze nem emiatt, hanem mert nagyon fáj a keze a sok mászástól. Ideje nagy részét különleges kertészetében tölti. Nem biokertészet, hanem rovarokat használ: jó rovarokat a rosszak ellen. Tény, hogy a fél tucat paradicsomfajta ízét, amiket megkóstoltam, sosem felejtem el: édes, zamatos, paradicsomíz. A zöldségei egészségesek és szépek, a banánfái ugyan már pusztulnak, de hát nem minden kísérlete jött be.

Nico nem csak az üvegházban alkot, de egy elismert modern művész is. Fénykorában együtt mászott Patrick Edlingerrel, a franciaországi sziklamászó paradicsom, a Gorge du Verdon atyjával. A sziklamászásban megrokkant kezeivel szemétből, hulladék anyagokból készített szobrokat rejt el az olívafák és paradicsom ültetvények közé. Sétálok az olívaligetben és a kövek közül arcok vicsorognak rám. Egyszerre rejtélyes és lenyűgöző az egész.

Az egyik üvegháza a műterem. Annyira csodálatosak a fények benne, hogy New York-i fotósok is bérbe veszik időnként, de Nico művészbarátai egész Európából jönnek ide alkotni, írni.

Az üvegház is tele van csodás szobrokkal, sílécekből, eldobott olajoskannából, rozsdás fémlapokból alkotott művekkel.

Nico Accame fantasztikus ember, akinek lényében van az alkotás. Mindegy, hogy az egy sziklamászó út, avagy egy szobor, vagy egy fürt paradicsom, a lényeg – tanúsíthatom –, hogy mind remekmű. Vannak ilyen emberek.

Finale Liguriában lépten-nyomon belebotlunk ilyen emberekbe. S ha nyitott vagyunk rájuk és a természet csodáira, biztosan itt ragad a szívünkből egy darab és visszajárunk ide.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Molnár Anikó, Getty Images, Unpslash)

Close