A luxusóragyártás verőizma, ahol a lakosok fele már a 19. század végén is óragyártásból élt

Talán nem szükséges komolyabb szaktudás ahhoz, hogy kapásból felsoroljunk néhányat a világ fő luxusóragyártói közül, azt azonban talán kevesen tudják, hogy a varázscilinderből jó eséllyel előkapott, grandiózussá nőtt egykori óramanufaktúrák története egyetlen kis svájci településről indult.

A svájci La Chaux-de-Fonds csak néhány kilométerre fekszik a francia határtól, első írásos emléke 1350-ből származik. A svájci időszámítás előtt a porosz, illetve a napóleoni időket is megtapasztalták, és még Lenin is járt itt svájci emigrációja során. A kisváros valódi történelme mégsem ezeknél a csomópontoknál „kezdődött el”, vagyis robbant be igazán.

A svájci Szibéria

A nagyrészt francia anyanyelvű település több dologról is nevezetes. Először is, ez Európa legmagasabban fekvő városa, és ehhez köthető, hogy

a kisrégiót Svájc Szibériájának is nevezik a csípős telek miatt.

De ami igazán híressé tette az alpesi települést, az az, hogy több mint háromszáz éven át az óragyártás határozta meg a fejlődését: többek között ebből a városból indult az Omega, a Rolex, a Heuer (később TAG Heuer), és még közel kéttucatnyi luxusóra-gyártó, és 2022-ben is megtalálhatjuk itt a világ legnagyobb és legismertebb óragyártóinak a műhelyeit.

La Chaux-de-Fonds különleges pontja a világnak, az óravölgyként is ismert régió – amely tágabb értelemben Genftől Baselig tart – pedig joggal tekinthető a svájci luxusóraipar, valamint a globális luxusóra-gyártás verőizmának.

A Jura-hegység által elszigetelt település parasztsága a 17. században kezdett el órakészítéssel foglalkozni.

A nyár és a szezonmunkák után a helyiek más tevékenységek után néztek. A csipkeverés és az órakészítés ideális munkatevékenységnek tűnt, hiszen ezeket viszonylag kis helyen, csekély anyag- és energiaszükséglettel is el lehetett végezni. A legtöbben először otthon űzték az órásszakmát, idővel azonban egyre többen folytatták azt üzemi keretek között.

Az Omega is ebből a svájci kisvárosból rajtolt:

1794-ben egy tűzvész majdnem teljesen elpusztította a települést. La Chaux-de-Fonds mintegy háromnegyede megsemmisült, az újjáépítési munkálatok viszont lehetőséget teremtettek arra, hogy újragondolják a település arculatát, és a kor szellemében, a helybéliek munkavégzési igényeit is figyelembe véve építsék újjá azt.

Steve McQueen és az általa elhíresült Heuer Monaco

A megbízott szakemberek egy modern városszerkezet tervét fektették le a asztalra, amelyben

nagy hangsúlyt kapott az egyik legfontosabb helyi természeti erőforrás, a napfény, amely nélkülözhetetlen volt a csipkeverőknek és az óragyártóknak is.

Aztán a pezsgő francia forradalom szele is elért ide, így megvalósult egy sakktáblaszerű városkép, valamint

az urbanizáció és az óraipar fejlődésének egyfajta idilli szimbiózisa.

Az azóta eltelt hosszú évtizedek során sem dőlt hátra La Chaux-de-Fonds, amely a szomszédos, szintén óragyártásból élő Le Locle várossal együtt 2009 óta az UNESCO világörökség része lett, és mondhatni végérvényesen beírták magukat az óragyártás történetébe.

A Rolex-sztori:

Így született a luxusórák királya, a Rolex

102 éves a világ leghíresebb óramárkája – kutattunk hát egy kicsit.

Egy 1806-os statisztika szerint 116 500 ezüst, 14 ezer arany, és 1100 ingaóra készült itt, valamint a szomszédvárosban, Le Locle-ban. Az óraművesek eleinte főként a templomok toronyóráján, majd később ingaórákon dolgoztak, míg a 18. század végére áttértek a kisméretű órák gyártására. A tehetségesebbek

hamar rájöttek arra, hogy meg kell különböztetniük magukat a genfi órakészítőktől, így rövid időn belül lehorgonyoztak a luxusóráknál.

1820-ben ide helyezték át a kanton nemesfémellenőrző központját is, a 19. századi óragyártás méretét és jelentőségét pedig az is jól szemlélteti, hogy 1853-ban 213 775 arany- vagy ezüst házú órát láttak el helyi fémjellel.

Impozáns Rolex-gyűjtemény az idei London Watch Show-on

A szükséges alapanyagokat az óraművesek nagyrészt helyben megtalálhatták, és

1870-ben a közel tízezer fős városban majdnem ötezren éltek órakészítésből, az akkori lakosság csaknem fele.

A TAG Heuer-sztori:

Meghatározta a múltat, és a jövőt is uralhatja – Így lett a Heuerből TAG Heuer

Vannak márkák, amelyek csoportokba szerveződtek a túlélésért, és vannak, amelyek megszűntek. A Heuer a nyolcvanas években a csoportosulást választotta, és jól döntött.

Ha már La Chaux-de-Fonds-nál tartunk, mindenképp érdemes megemlíteni, hogy két másik legendás tervező, a későbbi amerikai autógyáros és mérnök Louis Chevrolet, valamint Le Corbusier, az autodidakta francia építész és várostervező, a 20. század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyisége is itt kezdte életpályáját.

És ha már legendás építészek, illetve különleges városarculatok:

Az újrafelfedezett építész, aki „új Athén” szellemében alakította ki Ljubljana modern városképét

Határozott stílusának köszönhetően a város maga is műalkotássá vált, és mindenhol felismerhető rajta Plečnik kézjegye.

(A nyitóképen a bázeli óvárosban található Marketplatz)

franciaország | omega | nagy sztori | La Chaux-de-Fonds | TAG Heuer

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom