Új íze lehet a nyárnak – Megkóstoltuk a forró évszak leendő slágeritalát

Régóta vártunk már egy fesztelen, könnyed, laza nyárestére, ráadásul az elsők között kóstolhattunk meg egy Magyarországon debütáló újdonságot is a budapesti Vörösmarty téren.

A felújítások végeztével nemcsak élettel, hanem étellel és itallal is megtelt a főváros egyik kedvelt tere, ahol a Marty’s Kitchen & Bar teraszán mutatkozott be  egy unikális frissítő, ami részünkről már az első kortyok után bejelentkezett a nyár sztárja címre.

A narancs és pezsgő találkozása rendre kiváló kísérője a legforróbb hónapoknak, az argentin Chandon pincészetnek pedig sikerült új szintre emelnie ezt a kesernyés narancs és a pezsgő egyvelegének palackba zárásával. Ez lett a Chandon Garden Spritz.

 

Egészen pontosan az ízcsavart a prémium pezsgővel összeköltöztetett kézműves keserű-narancs likőr adja, kiegészítve helyi termesztésű valenciai narancsokkal, gyógynövényekkel és fűszerekkel. Mindezt ráadásul hozzáadott ízfokozók és színezők nélkül, más spritzekhez képest feleannyi cukorral.

A végtelenül egyszerűen és gyorsan elkészíthető italba könnyű beleszeretni, hiszen bontás után azonnal szervírozható egy kis jéggel, egy szelet naranccsal és egy kevés friss rozmaringgal megbolondítva (Lehet persze a kiegészítőkkel érdemes játszani, a Marty’s csapata például rögtön előállt a levendulával csúcsra járatott verzióval, melyhez egy kevés friss citrom és szóda is dukál). Az italban a fűszeres karaktert, a lendületes narancsjegyet, valamint az intenzív citrusosságot fedeztük fel, amely egyensúlyban van az édes jegyekkel. Minden kortyot kesernyés aromák zárnak, így a harmónia egészen kivételesnek mondható.

Akarva akaratlanul – már csak a fanyar jellege miatt is – az Aperol Spritzhez hasonlítottuk, de az olasz kedvenchez képest kevésbé domináns, sokkal könnyedebb, és nem telít el annyira, mint az élénk narancsban pompázó itáliai klasszikus.

Ez utóbbi rejti egyben a veszélyét is, mert valami iszonyatosan gyorsan itatja magát és hirtelen csak arra lettünk figyelmesek, hogy már a harmadikat kérjük ki belőle - még szerencse, hogy időben sikerült észrevenni a palackon jelzett alkoholtartalmat, ami meghaladja a tizenegy százalékot...Szóval, óvatosan kell vele bánni.

A Chandon-sztori

A Chandon pincészet a világszerte ismert Moët & Chandon büszke utódja, amely 1959-es argentin alapítása óta független cégként üzemel, kivételes pezsgőket készítve egyedi személyiséggel és saját terroirokkal szerte a világon.

Az 1950-es évek végén Robert-Jean de Vogüé, a Moët & Chandon akkori elnöke úgy döntött, hogy újradefiniálja a habzóborok pezsgők világát.  Azzal a meggyőződéssel indult felfedezőútjára, hogy a járatlan utakon sokkal izgalmasabb jövőt talál majd a minőségi pezsgő számára. Így jutott el az Argentinába, azon belül is Mendozába, ahol tökéletes terroir várta a tiszta, kifejező, és a gyümölcsök által vezérelt világszínvonalú pezsgő elkészítéséhez.

A pincészet működésének több, mint hatvan éve alatt a Chandon pincészet DNS-ébe égett úttörő szellemmel ma már az egész világon jelen vannak Kaliforniától, Brazílián, Ausztrálián és Kínán át egészen Indiáig hat egymással szorosan együttműködő pincészettel. Küldetésük – amely ma is ugyanolyan aktuális, mint egykoron – a kezdetektől az, hogy megmutassák a világnak, hogy mennyi lehetőség rejlik a habzóborok világában.

A Chandon Garden Spritz-sztori

Az argentin emberek híresek arról, hogy szeretik a keserű ízeket: matét isznak és az amaro likőrt és vermutot részesítik előnyben. Büszkék arra, hogy mind az argentin narancs, mind az ott termelt borok minősége kiemelkedő, ezért a Chandon pincészet borászai úgy tanulmányozták a narancsot, mintha szőlő lenne, hogy a lehető legjobb spritz élményt érjék el az új termékkel. Az alapanyagul választott narancsot olyan fenntartható családi gazdaságban termesztik, amely nem használ növényvédő szereket, amely azért kiemelten fontos, mert a Chandon Garden Spritzhez csak a gyümölcs héját használják. Persze a lédús narancs sem megy kárba, azt a helyi iskolák és leveskonyhák kapják meg.

Az előkészítési folyamat során különböző módon készítik elő a héjat – frissen, macerálva vagy sütve, amely karamellás, csokoládés és kandírozott ízvilágot ad a feldolgozott összetevőknek. A Garden Spritz elkészítéséhez használt gyógynövények és fűszerek a világ minden tájáról érkeznek a pincészetbe, melyeket számos módon macerálnak a héjakkal, óriási szabadságot adva ezzel a különböző ízek keveréséhez. A termékhez használt alapbor Chardonnay, Pinot Noir és Semillon szőlő felhasználásával készül, melyeket mind a Chandon pincészet birtokán termesztenek.

A végső Spritz keverése házasítása kényes folyamat, a Chandon Garden Spritz tökéletes elegyének megtalálásához hatvannégy különböző változat elkészítésére volt szükség. Négy évnyi munka és számos vakkóstolás eredményeként azonban megtalálták a legkiválóbb kombinációt, így született meg a Chandon Garden Spritz.

(Fotók: Schuster Hanna)

 

 

 

 

narancslikőr | ital | Chandon Garden Spritz | nyár | pezsgő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom