Elég szomorú, hogy manapság a fiatalok nagy százaléka a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre azonnal rávágja, hogy influenszer. Pedig akár azt is felelhetnék, hogy Michelin-inspektor, Tesla-tesztvezető vagy luxusotthon-tesztelő. Az utóbbi vágyak akár teljesülhetnek is, ha most jelentkezünk az angol Hush Hush felhívására. Hivatásos magasélet-felülvizsgálókat keresnek a világ minden tájáról, egyhetes tesztelésért kétezer font jár a szerencsés leendő kollégának.
Képzeljük csak el: januárban Floridában, februárban Toszkánában, márciusban Párizsban, áprilisban San Franciscóban töltünk egy-egy hetet. Ahelyett, hogy futottak még kategóriás hostelekben, kétes Airbnb-szállásokon vagy túlárazott hotelekben virradna ránk a reggel, a legnagyobb luxusban történne mindez. Két-három-négyszáz négyzetméteres villákban, loftlakásokban, óceánparti luxusbungallókban, netán több emeletes bérházakban.
Mindezért pedig egy árva fillért sem kell fizetni, sőt, a mi bankszámlánkra érkezik minden egyes tartózodás után kétezer font.
A Hush Hush a felső tízezer szolgáltatója: a Hermés retikültől a Boeing luxusrepülőkig mindent eladnak. A halandóknak megfizethetetlen cikkek mellett természetesen az ingatlanok sem maradhatnak ki a szórásból, a világ minden tájáról kínálnak őrületesen drága és minden földi jóval ellátott otthonokat. Buenos Airestől Kiotóig.
Legújabb álláshirdetésük akár átverésnek is tűnhet, de nem az, hiszen komolyan keresik az embereiket (öt-tíz főt), akik majd időről időre letesztelik és kellemes beszámolót írnak az ingatlanokhoz.
Ez egy részmunkaidős elfoglaltság, de azt írják, akár 52 ezer fontos éves jövedelemre is szert tehetünk luxusotthon-tesztelőként.
Egy-egy tesztelés után annyi csak a feladat, hogy öt napon belül kész kell lenni a nyolcszáz szóból álló beszámolónak, ami aztán a honlapon hívogatja a vásárlókat. Akik valószínűleg leginkább milliárdosok, filmsztárok, rejtőzködő üzletemberek.
Nem árt tehát, ha a pályázó némileg konyít az ingatlanos szakmához, remekül foglalmaz, van szépérzéke, és mindenekelőtt rugalmas, hiszen lesz olyan időszak, hogy folyamatosan utazik majd. Luxusotthonból luxusotthonba.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash)
álommeló | álomállás | ingatlantesztelő | luxus | luxus otthonIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!