Százmilliónál is többért kelhet el az ikonikus magyar festő külföldről hazatért fő műve

Csütörtöktől látható a Kieselbach Galéria aktuális kiállítása, melynek az egyik csúcsműve a több mint százmilliósra taksált Vaszary János, Kertben című képe, és a kalandos úton külföldről hazakerült Aba-Novák Vilmos tájkép lesz, ami egyébként Gina Lollobrigida szülővárosát ábrázolja.

Aba – Novák Vilmos és Lollobrigida

Az aukciós válogatás egyik legnagyobb szenzációja Aba-Novák Vilmos Róma melletti kisváros (Subiaco) című alkotása, amely egy jelentős külföldi magángyűjteményből került haza kifejezetten a Kieselbach Galéria májusi árverésére. Az 1930-ban készült, méretével is kiemelkedő festmény az egész életmű egyik legismertebb és legtöbbször reprodukált darabja: jelentőségét mutatja, hogy

1930-ban a Velencei Biennálé magyar pavilonjának fő helyére került, sőt képeslapot is kiadtak róla.

Subiaco egy Rómától nem messze, keletre fekvő középkori kisváros, a lélegzetelállító tájképi részletet ábrázoló kompozíció különlegessége, hogy ezt Aba-Novák Vilmos barátja, a szintén római iskolás Patkó Károly is megfestette. A város nem mellesleg Gina Lollobrigida szülővárosa, igaz, a kép megfestésekor – 1930-ban – ő még csak három éves volt és boldog gyermekkorát élte ott három másik leánytestvérével.

Aba-Novák képe 1944 után több mint ötven évre eltűnt, végül egy nyugati magángyűjteményből került vissza újra Magyarországra.

A Patkó Károly-féle Subiatico kép hosszú évek óta az egyik legjelentősebb magyar vállalati gyűjteményt, az MKB Bankét gazdagítja és ha Aba-Novák alkotását itthon lehetne tartani, azaz magyar gyűjtő vásárolná meg, a két említett, egyaránt kilencvenkét évvel ezelőtt megszületett és a közös itáliai tanulmányút emlékét őrző remekmű egy leendő kiállításon talán végre találkozhatna egymással.

Vaszary János és a franciás magyar modernizmus ikonja

Ha van kép, amely egymagában képes megidézni alkotója, sőt az egész korszak modern festészetét, az Vaszary János 1933 körül festett Parkban című alkotása. A légies könnyedséget, a rafinált eleganciát és a virtuóz festői technikát ötvöző kompozíció a 20. századi magyar festészet talán legvágyottabb gyűjtői csemegéje:

megkérdőjelezhetetlen kvalitása és idilli témája igazi, megunhatatlan otthon-képpé avatja, amely varázslatos hangulatot teremt minden enteriőrben.

A Park-sorozat egyik legszebb darabja mindeddig egy neves pesti orvoscsalád generációkon átívelő gyűjteményét gazdagította, s most először kerül a műkereskedelembe.

A legszebb modern magyar tájkép

A magyar Vadak és a Nyolcak időszakát, az 1910 körüli pezsgő művészeti közeget idézi meg Márffy Ödön Zebegényi téglagyár című alkotása,

a modern magyar festészet egyik legszebb tájképe.

A Dunakanyar idilli táji környezetét az ipari épület geometrikus formáival ötvöző kompozíció mind méretével, mind művészi kvalitásával felülmúlja a Magyar Nemzeti Galéria ikonikus Márffy-festményét, a Régi váci vám című kompozíciót.

Cézanne és Matisse bűvöletében

Szintén a magyar avantgárd történetének leginspirálóbb, legizgalmasabb periódusát idézi meg Perlrott Csaba Vilmos Műtermi csendélet című alkotása. A modern magyar festészet egyik legkomplexebb csendélete igazi múzeumi rangú műalkotás, amely

tökéletesen beilleszthető a kortárs nemzetközi művészet első vonalába.

Egyszerre igazolja a magyar avantgárd franciás igazodását, Cézanne és Matisse megtermékenyítő hatását, valamint alkotója „otthonról hozott”, érzéki festőiségét.

Festészet a dzsessz ritmusában

Az aukciós anyagban felvonuló másfél tucat Scheiber-kép között számos reprezentatív darab található, de mind közül a legizgalmasabb csemege a festő Revü című olajképe.

Az 1920-as évek végén készült, a Délibáb című társasági lapban 1929 nyarán reprodukált kompozíció Budapest világhírű éjszakai életét, a fülledt bárok és zsúfolt éjszakai lokálok világát idézi meg. A kép igazi ritkaság: Scheiber nagyméretű, olajfestékkel készült,

futurista stílusú kompozícióiból alig maradt meg néhány darab, de ezek közül szinte valamennyi nemzetközi rangú remekmű.

A közel harminc évvel ezelőtt külföldre került és csak nemrég visszatért kép egyike az életmű legszebb darabjainak.

A 235 művet felvonultató aukciós anyagból mindenképpen említést érdemel még gróf Batthyány Gyula két képe, az 1913-as Hárem és az Esernyős dáma.

A Kieselbach Galéria 68. aukcióját 2022. május 24-én, 18 órától a Hotel Marriott nagytermében tartja. Az árverést gazdagon illusztrált, 520 oldalas katalógusalbum kíséri, a képek kiállítása pedig május 12-től május 23-ig, minden nap 10 és 18 óra között tekinthető meg a Kieselbach Galériában.

aba-novák vilmos | kiállítás | licit | kieselbach galéria | tárlat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom