Emberi léptékkel mérve a kutyák életkora sajnos túlságosan is rövid. Hisz mintha csak a múlt héten lett volna, hogy hazahoztuk azt az apró kis szőrgolyót, és most már őszül a bundája, egyre komótosabban mozog és sokkal többet pihen.
Az öregedés elől sajnos egyetlen négylábú sem menekülhet, egy felelős gazdi viszont nagyon is sokat tehet azért, hogy idős kedvence minél jobb bánásmódban részesüljön, és ezáltal akár évekkel meghosszabbodjon az élete.
Étrendbeli változtatások
A kutyáknak minden életszakaszban más-más összetételű táplálékra van szüksége. Míg élete kezdetén csak anyatejjel táplálkozik, utána átáll a szilárd táplálékra, felnőttként pedig kiegyensúlyozott étrendet követ, idős korában viszont szintén változtatni kell az étrendjén. Ma már a legtöbb márka külön eledelt kínál az idős kedvenceknek, a Petgurunál kapható Panzi tápok kínálatában is elérhető Light/Senior változat.
Ez az eleség alacsonyabb zsír- és kalóriatartalommal rendelkezik, ami azért fontos, mert az öregedő kutyák aktivitása nagymértékben lecsökken, emiatt könnyen túlsúlyossá válhatnak, hisz egyszerűen nem mozogják le a bevitt energiát. A könnyen emészthető összetevők szintén sokat nyomnak a latban, hisz az idős állatoknak már lehetnek emésztőrendszeri panaszaik, így érdemes gyomor- és bélkímélő eledellel etetni őket.
Mindemellett nagyon fontos a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek bevitele is, hiszen ezek hozzájárulnak a szervezet egészségéhez, így később jelentkezik például ízületi gyulladás, csontritkulás, illetve az érzékszervek nagyfokú romlása.
Aktív, de kímélő életmód
Még a legizgágább kutya is komótossá és lassúvá válik öregkorára. Hisz az ízületei már nem olyan rugalmasak, az izmai elsorvadnak, az állóképessége is csökken, így nem is lehet elvárni tőle, hogy olyan aktív legyen, mint fiatal éveiben.
Ezért figyelj oda arra, hogy ne terheld túl az állatot. Ha nem bír már több kilométert lefutni és láthatóan nagyon kifárasztja a hegyi túrázás, akkor ne erőltesd. Ne parancsolj rá, hogy tizedszer is hozza vissza az eldobott labdát, ha szemmel láthatóan lepihenne egy kicsit. Tartsd szem előtt, hogy kedvenced már idős, ezért nem olyan mozgékony, mint korábban.
Persze azért nem szabad teljesen kiiktatni a mozgást, mert az épp olyan káros, mintha túlzásba vinnéd. Legyen meg ugyanúgy a napi séta és a játék, csak épp rövidebb távon és kevésbé intenzíven.
Sok-sok türelem
Az öregkorral sajnos együtt jár a fizikai és a mentális hanyatlás is. Előfordul, hogy a kutya már nem hall jól, emiatt nem jön azonnal, ha hívod, és a parancsszavaknak sem engedelmeskedik elsőre. Ha a látása romlik, bizonytalanabbá válhat a mozgása, de akár széklet- és vizeletvisszatartási problémák is adódhatnak.
Ezek miatt azonban soha ne büntesd vagy szidd az állatot! Légy vele türelmes, hisz időskorban természetes az efféle leépülés. Csak használd ki minél jobban azt az időt, amit még együtt tölthettek, hisz hamar eljön majd a nap, amikor kedvenced örökre átkel a szivárványhídon.
(Szponzorált tartalom)
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!