Megindító hangjával melegíti fel a lelkünket a perzsa sztárénekes a Müpában

Alireza Ghorbani lenyűgöző énektechnikáját december 22-én csodálhatjuk meg az intézményben.

A perzsa zenei tradíció egyik legismertebb előadója a budapesti közönséget a legendás Rózsák kertjébe repíti majd el, amely gazdag ihletforrásként szolgált a legnagyobb perzsa költők (Omar Hajjám, Rúmi és Háfiz) alkotásaihoz. A teheráni énekes Lost in Love – Persian love songs című albumának középkori, misztikus szerelemről szóló dalaival minden bizonnyal elandalítja áhitattal figyelő hallgatóságát vasárnap este.

A mélyen vallásos családba született Ghorbani tizenkét éves korában kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel, mostanság pedig már a perzsa dal egyik első számú előadójának számít. Kiemelkedő nemzetközi karrier van a háta mögött: fellépett például a londoni Barbicanben, a 2017-es lengyelországi WOMEX-en és a düsseldorfi Tonhalléban is.

Annak a generációnak a tagja, melynek művészetére hatottak az 1979-es iráni forradalom történései. A kulcsfontosságú esemény nem csupán az ország történelmét pecsételte meg, hanem a kulturális életére is nagy hatást gyakorolt – a forradalom az iráni klasszikus zene reneszánszát hozta magával, a nyugati zenei irányzatok háttérbe szorultak. Ennek a zenei hagyománynak a jellegzetessége, hogy megőrizte szoros kapcsolatát a 12. századig visszanyúló misztikus költészettel.

A Müpába tehát a középkori misztikus szerelem léleksimogató dallamait hozza: megidézi a klasszikus perzsa költőket, továbbá az iráni költészet kortárs nagyjainak megzenésített alkotásait is. Ebben olyan mesterek lesznek a segítségére, mint – a zenéit szerző – Saman Samimi (kamancheh), Milad Mohammadi (tar) és Zakariya Yousefi (ütőhangszerek). A koncerten azt szeretnék bebizonyítani, hogy a középkori misztikus szerelem dalaiba napjainkban is beleszakadhat a szív.

A december 22-i előadásra itt lehet jegyeket vásárolni.

Ez is érdekelhet:

előadás | karácsony | tradíció | iráni | szerelmes

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom