Lerázná magáról a részeg partituristákat Európa hírhedt buliövezete

Mallorca és Ibiza fergeteges partiéletével és végtelen happy hour-jaival lopta be magát sok turista szívébe, de idén nyáron már mindez másképp lehet.

Az említett két úti cél mellett Menorcából és Formenterából álló Baleár-szigetek nemcsak gyönyörű tengerpartjairól, hanem kocsmatúráiról és alkoholmámoros hajókázásairól is híres, ám két éve úgy döntött, szeretne leszámolni korábbi imidzsével, és új turisztikai modellt vezetne be.

Még 2020-ban hozták azt az új jogszabályt, mely visszaszorítaná a nyaralók túlzott alkoholfogyasztását, de a járvány miatt ennek hatásait csak most lehet majd lemérni.

Az új szabályok Mallorca és Ibiza szigetén belül Magaluf, El Arenal és Sant Antoni népszerű turisztikai területeire összpontosulnak. A törvények megtiltják az egyet fizet kettőt kap akciókat, a happy hour-öket és az ingyenes italajánlatokat. Az alkoholt árusító boltoknak este fél tíz és reggel nyolc óra között be kell zárniuk, és a hatóságok nem adnak ki új engedélyeket az italozós bulihajókra.

A szállodák az all-inclusive szolgáltatáson belül maximum hat italt szolgálhatnak fel,

hármat az ebédhez és hármat a vacsorához ez a szabály egyébként minden étteremre vonatkozik. Szintén betiltották és azonnali kitiltással szankcionálják a „balkonozást”, vagyis azt az elterjedt, de a legkevésbé sem biztonságos szokást, amikor a részeg turisták az erkélyekről ugranak az úszómedencékbe.

Nem lesz több kocsmatúra sem, és ezer valamint hatszázezer euró közötti pénzbírság illetve három éves szüneteltetés sújtja azokat a bárokat, amelyek így hirdetik magukat.

A sajtóhírekből úgy tűnik, nem minden látogató tud a változásokról, az Easyjet például minden Sant Antoniba repülő utasát figyelmezteti a szigorításokra, a brit újságok pedig elégedetlen turistákról számolnak be, akik nem egészen erre számítottak.

A baleári kormányzat szerint ez az első olyan jogszabály Európában, amely alkoholárusítással és -reklámozással kapcsolatos tilalmat hirdet

bizonyos turisztikai övezetekben. Mivel azonban a sziget gazdasága jelentősen függ a turistáktól, meg kell találni az egyensúlyt az italozós üdülésekből származó bevétel és a fenntarthatósági törekvések között.

Egyelőre nem tudni, hogy az ország más népszerű célpontjai, például Costa Blanca és Costa del Sol is fog-e hasonló modelleket követni. Mindenesetre van olyan hely az országban, ahol nem a turisták élveznek prioritást.

Spanyolország egyébként számos különleges úti célt rejt, mint amilyen például ez a város a sziklák alatt vagy ez a ház, Squid Game-szerű lépcsőkkel.

(Forrás: The Local, képek: Unsplash)

 

mallorca | alkoholtilalom | partiturizmus | ibiza | baleár-szigetek

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom