Ultraluxus városi szentély nyílik New York-ban a nyáron

Az Aman szállodalánc augusztus 2-ra tűzte ki régóta várt New York-i hotelének megnyitását, amit 2020 végéről a járvány miatt kellett elhalasztani.

A nyolvanchárom lakosztállyal rendelkező szálloda az 57. utca és a Fifth Avenue sarkán, az 1921-ben épült Crown Buildingben kapott helyet, és a tokiói után a márka második, városi környezetben működő szállodája lesz.

A vendégeket a tizennegyedik emeleten Jean Michel Gathy tervei alapján készült, dupla magasságú átrium fogadja, a gasztronómiai élvezetekről az Arva olasz és a Nama japán étterem, valamint egy Borkönyvtár gondoskodik, melyeket egy hatszázötven négyzetméteres, zöldellő teraszkert köt össze, ahol medencék és tűzrakóhelyek segítik az ellazulást, a kihúzható üvegtetőnek hála pedig télen is bátran ki lehet ide ülni. A szálloda dzsesszklubja a klasszikus New York-i életérzést képviseli világszínvonalú előadásokkal.

A wellnessrészleg három emeletet foglal el középpontjában egy húszméteres úszómedencével, melyet tűzrakók és heverők szegélyeznek. Található ott banya (orosz szauna) és hammam, emellett hideg-meleg medencékkel, nyugágyakkal és kandallóval privát szabadtéri teraszok is lehetőséget kínálnak az elvonulásra és relaxációra.

A belsőépítészeti megoldások a természetes anyagokkal, a tompa tónusokkal és a tágas terekkel a keleti stílusú Aman-üdülőhelyek egyensúlyát és harmóniáját idézik.

A lakosztályokból sem hiányozhatnak a tűzrakók és a páratlan kilátást biztosító, hatalmas ablakok, a pazar, óriási fürdőszobákban ovális fürdőkád, márvány esőzuhany és dupla mosdó található.

Az épület tizenegyedik és tizenkettedik emeletén tizenegy Grand Suite családi méretűvé nyitható, két Aman-lakosztály pedig ultraluxus élményt kínál kilátással az 57. utcára és a Fifth Avenue-ra, nappalival és hatszemélyes étkezősarokkal és nagy gardróbszobával.

Az Aman New York, melybe július 25-től lehet szobát foglalni, a márka harmadik hotele lesz az Egyesült Államokban a wyomingi Amangani és a utahi Amangiri mellett, negyedikként pedig a tervek szerint 2024-ben nyit az Aman Miami. A szállodalánc emellett huszonkét lakóapartmant is kínál New York-ban.

A városban persze nincs hiány luxustársasházakból, ezt a dizájnt például az 1920-as évek ihlette, ezt a lakást pedig egy milliárdos birtokolja.

(Forrás: Latte Luxury News, képek: Aman, Facebook/Aman New York)

luxushotel | new york | aman | nagy sztori | amerikai egyesült államok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom