Az American Airlines legalább 2022 januárjáig meghosszabbítja a járatain az alkoholfogyasztás tilalmát.
A légitársaság még a koronavírus-járvány elején vezette be a szigorítást, amikor drámai mértékben megnőtt a fegyelmezetlenül viselkedő utasok száma. A szesztilalom január 18-ig marad érvényben, amikor is lejár a napokban bevezett, fedélzeti maszkviselésre vonatkozó mandátum Amerikában.
"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságos környezetet teremtsünk a személyzet és az utasok számára" – mondta Stacey Frantz, az American Airlines egyik vezetője. A vállalat azt is megpróbálja elérni, hogy a fontosabb csomópontokon, többek között Charlotte és Dallas repülőterein is tiltsák be az alkoholos italok elviteles árusítását.
A nagyobb légitársaságok közül az American mellett még a Southwest Airlines szüntette be a fedélzeti alkoholárusítást. A United Airlines repülőgépein pedig az alkoholt tartalmazó italok közül csupán sört és bort lehet fogyasztani.
Az American és a Southwest májusban hagyott fel az alkoholos italok felszolgálásával, miután számos utas erőszakosan viselkedett a személyzettel szemben. A Southwest egyelőre nem is tervezi a feloldást. A Szövetségi Légügyi Hivatal bejelentette, hogy július óta több mint háromezer-négyszáz incidens történt az utasok fegyelmezetlen magaviselete miatt, ami erre az időszakra tekintve óriási növekedés az átlaghoz képest.
Egy hosszú repülőút után a városközpontba jutás legkomfortosabb módja az, ha megkerüljük a tömegközlekedést és hátradőlve élvezzük a taxi privát kényelmét. Amennyiben persze megtehetjük. A FleetLogging készített egy tanulmányt azzal kapcsolatban, hogy a világ nagyvárosaiban mennyiért lehet taxival eljutni a repülőtérről a belvárosba. A telematikai szolgáltatással foglalkozó oldal 1249 különböző repülőteret vizsgált meg.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)
american airlines | usa | légi társaság | árusítás | alkohol
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!