Amerika meglépte végre, amire nagyon sokan vártak már

Okafogyottá vált a bő egy éve érvényben lévő kötelezettség.

Az Amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) bejelentette, hogy vasárnaptól nem kell negatív koronavírus-teszt az országba történő beutazáshoz, vagyis a nemzetközi turisták számára jóval egyszerűbb lesz eljutni az Államokba.

A 2021 januárjától érvényben lévő intézkedésre a tudomány és a fertőzési adatok szerint immáron nincs szükség.

A kötelező Covid-teszt eltörlését hónapok óta sürgették a veszteségek miatt leginkább érintett ágazatok (főként a turisztikai és a légi közlekedési szektor). A döntést kilencven nap múlva felülvizsgálják, amennyiben nem tapasztalnak esetszám-növekedést, helyben marad.

A hivatalos közlés szerint mostanra új szakaszba lépett a világjárvány, köszönhetően a nagy hatékonyságú vakcinák széles körű elterjedésének, valamint a vakcina és a fertőzés okozta immunitás magas arányú kialakulásának. Az intézkedések mindegyike hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államokban csökkent a súlyos megbetegedések és a halálozás kockázata.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

utazás | eltörlés | beutazás | covid-teszt | egyesült államok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom