Ilyen még nem volt a nagy orosz luxusjacht-lefoglalások történetében

Az amerikai hatóságok hétfőn egy spanyolországi kikötőben óriási luxusjachtot foglaltak le, amely feltételezések szerint Viktor Vekszelberg orosz milliárdos tulajdona – adta hírül az AP amerikai hírügynökség.

Ez volt az első olyan eset,

amikor a washingtoni szövetségi kormányzat szankciós intézkedései keretében lefoglalta és befagyasztotta az orosz elit egyik közismert tagjának a luxushajóját vagy más, kiemelkedően nagy értékű vagyontárgyát.

A spanyol katonai csendőrség (Guardia Civil) és az amerikai szövetségi hatóságok munkatársai a Földközi-tengeren fekvő Baleár-szigetek fővárosában, Palma de Mallorca nagyméretű kikötőjének Marina Real elnevezésű részén foglalták le az ott horgonyzó luxusjachtot. Az AP amerikai hírügynökség helyszínen tartózkodó munkatársai hétfőn reggel több rendőrségi munkatársat láttak fel- és leszállni a hajóról.

A luxusjacht lefoglalására irányuló közös amerikai-spanyol rendőrségi műveletben a spanyol csendőrség mellett részt vettek az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) és az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) munkatársai is. A spanyol csendőrség tájékoztatása szerint az akciót az amerikai hatóságok külön kérésére hajtották végre.

Illusztráció

Az AP névtelenséget kérő spanyol csendőrségi forrásra hivatkozó tudósítása szerint a mozgásképtelenné tett luxusjacht a 78 méter hosszúságú, Cook-szigetek lobogója alatt hajózó "TANGO", és a Superyachtfan.com nevű különleges, nagyméretű luxushajókra szakosodott internetes portál szerint értéke mintegy 120 millió dollár.

A jachtot Viktor Vekszelberg orosz milliárdos közvetett tulajdonaként tartják számon. Vekszelberget Vlagyimir Putyin orosz elnök szoros szövetségeseként ismerik, a moszkvai Renova Csoport nevű vállalati konglomerátum vezetője, amely alumíniumgyártással, kőolaj-kitermeléssel és más energiahordozókkal foglalkozik, illetve telekommunikációs és más technológiai iparágakban is aktív szerepet játszik az amerikai pénzügyminisztérium dokumentumai szerint.
Viktor Vekszelberg teljes vagyonát befagyasztották az Egyesült Államokban, és az amerikai cégeknek tilos az orosz oligarchával és vállalkozásaival üzletelniük.

Miközben az Európai Unió egyelőre nem helyezte büntetőintézkedés alá Vekszelberget, az Egyesült Államokban jelenleg is nyomozás folyik ellene adócsalás, pénzmosás és okirat-hamisítás gyanújával. Az okirat-hamisítást állítólag éppen azért követte el, hogy a "TANGO" luxusjacht tulajdoni hátterét eltitkolja – áll a spanyol katonai csendőrség közleményében.

Illusztráció

Ez az első eset, hogy az amerikai hatóságok lefoglalták egy orosz oligarcha luxushajóját azóta, hogy Merrick Garland amerikai igazságügyi miniszter és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter utasítására felállították a Russian Elites, Proxies and Oligarchs (REPO, Orosz Elitek, Megbízottjaik és Oligarchák) nevű különleges munkacsoportot. A szervezet az orosz társadalmi elit tagjainak, azok megbízottjainak, és az orosz oligarchák vagyonának lefoglalását és befagyasztását felügyeli. A REPO meghirdetett célja az amerikai büntető-intézkedések hatékony végrehajtása az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta.

Viktor Vekszelbergnek régóta szoros kapcsolatai vannak az Egyesült Államokkal: egykor állandó tartózkodási engedéllyel, valamint New York és Connecticut állambeli házakkal rendelkezett. Az ukrajnai születésű ukrán-orosz üzletember az alumíniumgyártáshoz és a kőolajiparhoz kötődő befektetésekkel szerezte hatalmas vagyonát a Szovjetunió 1991-es felbomlását követő időszakban.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

háború | lefoglalás | luxushajó | szankció | hatóságok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom