Minden, amit a világ egyik legkülönlegesebb zöldségéről tudni érdemes

Az articsóka az egyik legkorábbról ismert zöldségféle, amelynek már az ókori görög mitológiában is fontos szerepe volt. A hazai gasztronómiában kevésbé használt alapanyag, pedig izgalmas ízvilága és igazán különleges kinézete garantáltan feldobja a vasárnapi ebédeket.

A görög mitológiából az Egyesült Államokba

Az articsóka eredetét a gasztronómiával foglalkozó történészek Szicília és Tunézia környékére teszik, úgy tudni, onnan terjedt el az egész Földközi-tengeri partvidékre. A zöldségféle annyira hosszú múltra tekint vissza, hogy még egy görög mítoszban is központi szerepet kapott. A legenda szerint ugyanis létezett egy Cynara nevű görög istennő, aki valamilyen bűnt követett el az Olümposzon, ezért a főisten, Zeusz úgy döntött: articsókává változtatja, és a földre száműzi. Az ókorban azonban nemcsak a görögök, hanem a rómaiak is szívesen fogyasztották, afrodiziákumként tartották számon.

Később a kontinens belső felében is egyre inkább elterjedt, köszönhetően a kereskedelmi útvonalaknak. Az 1500-as és 1600-as években már szakácskönyvben is szerepelt, Martha Washington Hartichoke Pie receptjében fedezhetjük fel elsőként. Az 1800-as években francia bevándorlók vitték Amerikába, hogy hamarosan ott is elterjedjen.

Így készítsük

Érdemes olyan articsókát választani, amelynek a levelei szorosan egymáshoz érnek. Azok a zöldségek ugyanis, amelyek levelei nagyon szétnyíltak, és esetleg barna foltokat is látunk a felszínén, garantáltan kevésbé frissek.

A mérete nem fontos a frissesség szempontjából, de ha egy kis lilás árnyalatot látunk a leveleken, biztosan nem nyúlunk mellé.

Elkészítése során mindig azzal érdemes kezdenünk, hogy levágjuk a fás szárát, és az alsó részéről leszedjük a sötét színű leveleket. Törekedjünk arra, hogy a leveleknek csupán a kétharmada maradjon meg! Ezután egyszerűen öblítsük le jó alaposan vízzel, majd kis kosárban gőzöljük, hogy az ízvilágát minél inkább meg tudjuk tartani!

Töltsük vagy ne töltsük?

Az articsókát fogyaszthatjuk önmagában is, például köretként egy kevés citromos vajjal meglocsolva. Olaszországban zsemlemorzsával, friss citromlével, parmezánnal, petrezselyemmel, valamint sóval és borssal készítenek egy könnyű tölteléket, amelyet a megpárolt articsóka levelei közé töltenek, hogy aztán a sütőben pár perc alatt megsüssék.

Libanonban és Szíriában csak az articsóka alját töltik meg hagyományos darált marhahúsból, szerecsendióból, kardamomból, fahéjból, szegfűborsból, sóból, borsból és fenyőmagból álló keverékkel. Észak-Afrika és a Közel-Kelet egész területén a darált bárány szintén népszerű alapanyaga a töltelékeknek, ezért azzal is érdemes kísérletezni.

Ez is érdekelhet:

Ez lesz az ősz slágere a konyhában

A tejszín teszi igazán krémesen lággyá.

(Fotók: Unsplash, Pixabay)

libanoni | olasz | olasz konyha | gasztronómia | articsóka

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom