Close
Kelenföldi iskolából varázsoltak pazar loftlakást

Kelenföldi iskolából varázsoltak pazar loftlakást

A hazai trendérzékeny, dizájnra fogékony közönségnek bizonyára nem kell bemutatnunk a Budafoki úton működő artKRAFT-ot. Régi idők lenyomataival foglalkoznak, az indusztriális holmikat – bútorokat, lámpákat, táblákat, apróságokat – pedig legjobb tudásuk szerint renoválják, sok esetben új funkcióval ruházzák fel. Ez történt egy kelenföldi iskolaépülettel is, amiben két stílusos loftlakást alakítottak ki. Most be is mutatjuk az egyiket, melyet rövidtávú bérlésre kínálnak.

Volt idő, mikor a Nagytétényi útra kellett menni, ha az ország régi, rehabilitált neonfeliratai közül szerettünk volna válogatni, az artKRAFT azonban ma már a Budafoki úton működik, az egykori Április 4. Gépgyárban (eredetileg Röck István Gép- Gőzkazán Gyára és Vasöntödéje). Ennél testhezállóbb helyszínt nem is találhattak volna rengeteg szépségüknek. A gyárnak saját szakiskolája volt, ez pedig üresen állt sok éven keresztül, mígnem Baracsi Katiék úgy gondolkodták, ha már úgyis a gyárban dolgoznak, miért ne csinálnának valami olyat egy kihasználatlan térrel, amit a hozzájuk került tárgyakkal szoktak? Így lett a valamikori kétszintes szakiskolából két igazán klassz loftlakás.

Míg az egyiket hosszútávon, életvitelszerű bérlőknek találták ki, a másik lakás kicsit kalandosabb funkciót kapott: órákra, napszakokra, napokra lehet bérelni, a legkülönbözőbb eseményekre. Fotózásra, forgatásra, művészeti workshopokra, lakáséttermi ambíciók kiélésére, vagy csak elbújni a belváros elől néhány napra, a természet helyett egy valódi indusztriális miliőbe. Nem mindenki vágyik égbe törő hegyekre vagy kifürkészhetetlen erdőkre.

Annak ellenére, hogy a kisebb helyiségeket – például tanári szobákat, műhelyeket – egybenyitották, törekedtek arra, hogy ne steril, korukat és eredeti funkciójukat, karakterüket elveszítő tereket alkossanak, hanem autentikus lakásokat. Megmaradt például teljes egészében a mustárszín keramitburkolat, nem rejtették el az eredeti dugaljakat, kapcsolókat, sőt, a régi radiátorokat sem. Tényleg a régi iskolákra emlékeztetnek, amikor a funkció fontossága minden esetben megelőzte az esztétikumot.

A keramiton szőnyegek fekszenek, a világítást ipari lámpák, Bauhaus stílusú gömblámpák szolgáltatják. A konyhai munkapult hátlapja transzformátorajtókból készült, bennehagyván az eredeti műszereket is. A konyhai gépek természetesen a modern idők vívmányai. Az étkezőasztalnál akár tizen is kényelmesen el lehet férni.

Egy Lingel íróasztal mellett alakították ki a dolgozórészt, a nappali pedig vintázs ülőgarnitúrával és régi katonai ágyból átértelmezett dohányzóasztalával hívja fel magára a figyelmet. És persze az Eiffel állólámpával. Kicsit arrébb, egy sárga bársony füles fotel is helyet kapott… ideális olvasóhely.

Természetesen hálószoba is dukál a lakáshoz, egy mozgó paravánnal lehet kicsit szeparálni a nappalitól. Faanyagból és Salgó-elemekből fabrikáltak méretes franciaágyat.

Az egyetlen, ajtóval zárható szoba a fürdő, ahol természetesen az eredeti iskolai mosdókat találjuk, fölötte pedig malomablakból kialakított kazettákat tükörrel. Egy lábakon álló kád és egy zuhanykabin is bekerült az extra fürdőszobába, ahol régi moziplakátokat és hullámpalát is felhasználtak a kor szellemét megidézve.

Így fest tehát a százhuszonöt négyzetméteres lakás, amit szabad helyek függvényében lehet bérelni. Ehhez az info@artkraft.hu címen kérhetünk további információkat. Mi azonnal kapnánk az alkalmon!

A kaland folytatódik

Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: artKRAFT, szíves engedélyükkel közöljük.)

Close