A zaporizzsjai atomerőművet készenléti és vészhelyzeti áramellátó generátorokra kapcsolták – adta hírül hétfőn a Sky News.
Az Oroszország által beiktatott helyi tisztviselő, Vlagyimir Rogov elmondása szerint az erőmű teljesen lekapcsolódott a külső áramellátásról, miután “Ukrajna lekapcsolta az általa irányított vezetéket”. Anatolij Kurtev, Zaporizzsja városi tanácsának ukrajnai titkára elmondta,
hétfő reggel óta dolgoznak a város áramellátásának visszaállításán.
Az ukrán állami nukleáris vállalat, az Energoatom azt is közölte, hogy áramszünet volt az erőműben. Ők azt állítják, az áramkimaradás egy külső elektromos vezetéket ért találat miatt következett be.
Mint ismert, a zaporizzsjai atomerőmű Európa legnagyobbja, melyet még a háború első napjaiban foglalt el Oroszország.
(Forrás: Sky News, fotó: Getty Images)
zaporizzsja | háború | veszély | atom | oroszországIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Ezeken az olasz strandokon nem lesz tömeg a nyáron, nem léphetnek be akármennyien

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!