Close
Jógával, pezsgővel és kultikus toszkán borral köszönthetjük augusztus 20-át Hegymagason

Jógával, pezsgővel és kultikus toszkán borral köszönthetjük augusztus 20-át Hegymagason

Immáron szokássá vált, hogy minden év augusztus 20-án összegyűlnek a 2HA Szőlőbirtok és Pincészetnél, csak úgy: barátokkal, kollégákkal, szakmával, borosokkal.

A nap délelőtt 11-kor indul a medenceparton egy energizáló deepwork órával, mely részben intenzív és dinamikus, részben kitartott jógapózokkal tűzdelt, mindeközben pedig alaposan lenyújtó gyakorlatsort jelent. Az egyórás szeánsz végén aztán lehet is csobbanni a medencébe. A jóga és a pezsgő kombináció ára ötezer forint.

A szokásosnál lazább délutánon a jó hagulatot a táj, a 2HA borok és pezsgők biztosítják, a harapnivalókért gasztroshowmanek, a zenéért dj-k felelnek és persze a kenyér ünnepéről lévén szó, a helyszíni kenyérsütés sem marad el. Az egész napos eseményen egy kultikus toszkán vörösbort, a kritikusok által nagyon sokra tartott Le Pergole Tortét is meg lehet kóstolni. A rendezvény ingyenes, a limitált, hattételes kóstoló 9900 forintba kerül.

A  2HA  Szőlőbirtok és Pincészet  a badacsonyi borrégióhoz tartozó Szent György-hegyen műveli a 2×2 hektárnyi szőlőjét. A név a birtok apró méretét jelzi, ez garanciát jelent arra, hogy képesek a területeiket teljes odafigyeléssel és odaadással művelni, a termésből pedig a lehető legjobb bort készíteni. Boutique-borászatuk filozófiája nem a jelenről szól, hanem erről az útról, amely sohasem ér véget.

Van egy jó hírünk.

Megjelent a Roadster magazin első nyomtatott kiadása, amelyben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szép lett, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazin első számát.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash)

Close