Íme az új beutazási szabályok.
Csak az oltottak, a koronavírus-betegségen fél éven belül átesettek és az érvényes negatív PCR-teszttel rendelkezők utazhatnak be az országba – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon hétfőn.
Az antigén- és antitesttesztek ezzel egyidejűleg „a beutazás tekintetében érvényüket vesztik”, kivéve, ha a védettség igazolása egy oltás igazolásával és amellett az annak beadása előtt készült pozitív antitestteszt birtokában történik.
Az ORFK tudatta azt is, továbbra is be lehet utazni a mintavételtől számított hetvenkét órán belüli PCR-tesztről szóló orvosi igazolás birtokában.
Az új szabályozás kivételként tekint az ingázókra, akikre a továbbiakban is a „3G szabály” vonatkozik. (Elnevezését a beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek, németül geimpfte, genesene oder getestete Personen kifejezésből képezték.) Az ingázók esetében a PCR-tesztek érvényessége a jelenlegi hét napról hetvenkét órára csökken, az antigénteszteknél pedig a jelenlegi negyvennyolc óra helyett huszonnégy óra lesz az érvényesség.
Eközben Olaszországban Szicília tartományi elnöke ismét kötelezővé tette a maszk viselését szabadtéren, egészen december 31-ig, de egyelőre egyetlen régióban sem vezettek be ennél szigorúbb óvintézkedést a növekvő járványmutatók ellenére.
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
teszt | 3g | szigorítás | beutazás | hétfőIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!