Close
Most már hivatalos, hogy melyik a legmenőbb utca a világ másik végén

Most már hivatalos, hogy melyik a legmenőbb utca a világ másik végén

Kézműves sörházak és butikjellegű kávézók emelik topszintre ezt a környéket. Többek között.

Nemrég megírtuk, hogy a Time Out magazin húszezer embert kérdezett meg arról, melyik utcát tartja a legmenőbbnek abban a városban, ahol él. A válaszok alapján lista készült, melyet a magazin helyi szerkesztői szűkítettek le, így született meg a végleges rangsor. Íme!

A listából kiderül, hogy Yongkang a világ negyedik legjobbja, amivel nemcsak Tajvan, hanem egész Ázsia legfelkapottabb utcája lett.

Na, de miért került ennyire előkelő pozícióba? Először is az ételek miatt. Az utca tele van olyan éttermekkel, amelyek a nap bármelyik étkezéséhez és hangulatához passzolnak. A sistergő és újhullámos street food-árusokon  át a csúcséttermeken túl Yongkang büszkélkedhet a város legjobb desszertboltjaival is – köztük például a Smoothie House-zal, ahol mangós hópelyhes jeget adnak.

Aztán ott vannak Yongkang italozós helyei. Az utóbbi években a környék a Zhang Men Brewery fejlődésének köszönhetően kelt igazán életre, de a kézműves sörházon kívül az utca fel tud mutatni butik kávézókat és teaházakat, amelyek a hagyományos teák mellett a világ minden tájáról származó extra főzeteket is kínálnak.

Nem szabad elfeledni az üzleteket sem: a fénylő utcai lámpák és táblák  alternatív kézműves áruházakba csalogatnak, és akkor még nem beszéltünk az apró boltok útvesztőjéről. Mindezekből arra következtethetnénk, hogy a Yongkang zajos és zsúfolt, pedig a csendes zugainak köszönhetően arra is alkalmas, hogy megpihenjünk picit, mivel az utca (nagyrészt a Daan Forest Parknak köszönhetően) Tajpej egyik legcsendesebb, legnyugodtabb  lakónegyedének számít.

Nemrég megtudhattuk azt is, hogy melyik lett a világ legszebb városa, és kiderült, hogy Budapest is felkerült egy boldog listára.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

legmenőbb | Yongkang | utcája | tajpej | ázsia

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom