A világ egyik legimpozánsabb korcsolyapályája mától itt van a szomszédban

Bécsnek megvan az az elragadó szokása, hogy a hagyományos élményeket, mint például a korcsolyázás, olyan pompás környezetbe helyezi át, amely ötvözi a modern kényelmet az elbűvölő hangulattal. Így van ez a január 19-én nyitó Wiener Eistraum esetében is.

Minden évben január közepétől február végéig (vagy idei esetben március 6-ig) a városháza előtti Rathausplatz óriási korcsolyapályává változik. 

Összesen nagyjából 9500 négyzetméteren, fenséges környezetben lehet csúszkálni az osztrák fővárosban, ahol a Wiener Eistraum több százezer látogatót vonz telente (a legutóbbi békeidős szezonban körülbelül 550 ezren csatoltak korcsolyát, és még a 2021-es idény elején, a Covid miatt életbe lépő korlátozásokkal együtt is 200 ezren vettek jegyet).

A legjobb az egészben az, hogy nem egyetlen széles jégdarabról van szó, a fő jégpálya például magában foglalja a magasra emelt, nézőtérrel felszerelt Skyrinket is, amelyet egy hosszú rámpán keresztül lehet megközelíteni.

Az élmény egyediségét a park és a fák között kanyarogó romantikus korcsolyaútvonalak adják, amelyek kisebb pályákhoz vezetnek. Az Eistraum esténként igencsak látványos megvilágítást kap, a kellemes szórakozásról kísérőzene gondoskodik.

A Wiener Eistraum nem csupán a téli sportolásról, hanem az évszakhoz köthető gasztroélményekről is szól, ugyanis a pályaszéli hüttékben az organikus és vegán ételek mellett klasszikus bécsi fogásokat lehet a hidegtől kipirosodott arccal kóstolni.

Álomszerű környezetben lehet korizni Ottawa folyóján is. A városközponton keresztül kígyózó Rideau-csatorna minden évben befagy, aztán a világ legnagyobb természetes jégpályájával kedveskedik a téli sportág rajongóinak.

(Forrás: Visitingvienna, fotók: Getty Images)

 

Wiener Eistraum | ausztria | bécs | városháza | korcsolya

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom