Péntekről újra kötelező lesz a beltéri helyiségekben a szájmaszk, és Covid-igazolás is kell Belgiumban

Visszatérőben a szigor.

Az új koronavírusos esetek számának jelentős növekedése miatt a belga kormány ismét kötelezővé teszi a beltéri helyiségekben a szájmaszk viselését, és elrendelte a koronavírus-igazolvány általános bevezetését az országban.

A rendelkezés értelmében péntektől a belgiumi üzletekben, bevásárlóközpontokban, egészségügyi intézményekben, koncerttermekben, sportközpontokban, könyvtárakban és istentiszteleti helyeken maszkot kell viselni, illetve ezek a helyiségek csak az immunitást igazoló koronavírus-igazolvánnyal lesznek látogathatóak.

Alexander de Croo belga kormányfő a nemzeti járványügyi bizottság keddi rendkívüli ülésén elmondta: "nem hagyhatjuk figyelmen kívül az új fertőzöttek számának hetvenszázalékos emelkedését, ahogy más országokban, úgy itt is elkezdődött a járvány negyedik hulláma", de hozzátette:

a kormány nem tervez lezárásokat, mivel a lakosság mintegy 85 százaléka megkapta a vírus elleni oltást.

A belga kormány emellett javaslatot tett a szükségállapot ismételt bevezetésére, amelyről a parlament fog dönteni két héten belül. Továbbá, amint tudományosan bizonyították a harmadik, emlékeztető vakcina hatékonyságát, a kormány megkezdi megszervezni az arra irányuló oltási kampányt. A belga vezetés ugyancsak erősen ajánlja a távmunkához történő visszatérést.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom