Így srófolja fel Beyoncé az európai hotelárakat

Az amerikai énekesnő Renaissance című albumához kapcsolódóan turnézik Európában, a koncertekre pedig már a hotelek is készülnek.

Legalábbis a nagy-britanniai Sunderlandben biztosan, ahol a fellépés estéjére nehezen találni szobát ötszáz font alatt. A booking.com-on már a szállások 95 százaléka foglalt, a maradék helyekhez pedig csillagászati összegekért lehet hozzájutni.

A Holiday Innben például, ahol rendszerint már 65 fontért (28 ezer forintért) megszállhatunk, május 23-ra 499 fontért (218 ezer forintért) árulják a szobát, amihez plusz 22 fontért (majdnem tízezer forintért) kérhetünk reggelit.

A Grand Hotel Sunderlandben 474 fontot (207 ezer forintot) kell fizetnünk, de ehhez tengerre néző kilátás is jár. Máskor viszont mindezt 62 fontért (27 ezer forintért) megkapjuk. Találunk még a városban 550 fontért (240 ezer forintért) vendégházat két személyre, és 637 fontért (278 ezer forintért) egyszobás apartmant.

Ha Budapestről indulnánk, Varsó és Frankfurt a legközelebbi koncertállomás, de a jelek szerint nem árt, ha gyorsan döntünk. A jegyárak Varsóba 690 zlotynál, körülbelül 56 ezer forintnál kezdődnek, de akár 2000 zlotyért, vagyis 162 ezer forintért is nézhetjük a koncertet.

Idén egyébként is drágultak a hotelszobák tavalyhoz képest, és ha foglaláson gondolkodunk, érdemes előtte feltennünk néhány kérdést.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images)

beyoncé | Európa | hotel | árak | koncert

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom