Így állítsd helyre a nyári időszámítás miatt romba dőlt bioritmusodat!

Bár az órákat már vasárnap átállítottuk, sokan napokig, sőt akár egy hétig is érezhetik kellemetlen hatásait. A jól bejáratott napirend ugyanis teljesen felborult, ennek nyomán pedig alvási zavarok, emésztési problémák is felléphetnek, de az sem meglepő, ha a szokásosnál fáradékonyabbak vagyunk, esetleg napokig fáj a fejünk.

Mit tehetünk és mit nem a nyugodt alvásért?

Alvástanácsadók szerint akkor tehetünk legtöbbet a bioritmusunk helyreállításáért, ha a megszokott időben, tudatos rutint követve fekszünk le este aludni, mellőzzük az elektronikus eszközök használatát, és tartózkodunk a kék fénytől.

Ez utóbbi ugyanis az arcunkba világítva stimulálja az agyat, ébren tart bennünket, késleltetve az elalvást.

Vannak azonban más módszerek is arra, hogy felkészítsük magunkat az esti pihenésre. Remek lehetőség a jóga, az irányított meditáció, a forró fürdő, vagy a naplóírás is. Bármi azonban, ami túlzottan is igénybe veszi az agy működését, akadályozza a nyugodt alvást. Ezenkívül érdemes mellőzni az esti nasizást is, ha pedig mégis falatoznánk, ajánlott olyan ételeket fogyasztanunk, amelyek nagyobb mennyiségben tartalmaznak triptofánt vagy melatonint. Jó választás lehet például a sajt, a dió vagy a banán, a burgonyacsipsz és a csokoládé azonban tiltólistás.

Mennyi az annyi?

Az átlagos alvási idő hét és kilenc óra közé tehető. Teljesen normális azonban az is, ha valaki mindössze hat óra alvást követően is kipihenten tud ébredni, ahogyan az is elfogadható, ha másoknak ennél több, akár tíz óra pihenésre is szükségük van.

Igaz, utóbbi esetében érdemes megvizsgálnunk, hogy könnyen alszunk-e el, felébredünk-e éjjel, ha pedig igen, ajánlott az esti rutinon változtatni, és csökkenteni kissé az alvási időt.

Vezető alvásszakértők szerint a koffein valóban segít abban, hogy kipihentebbnek érezzük magunkat, de csak akkor, ha nem szundítunk túl sokáig. Ha pedig az elmúlt évben álmatlansággal vagy alvászavarral küzdöttél, akkor nem vagy egyedül. De van rá megoldás.

(Fotók: Getty Images)

életmód | alvás | nyári időszámítás | alvászavar | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom