A BMW legújabb klasszikusát árverezik el tavasszal

Esetében a kalapács alá kerül kifejezés túl ijesztő lenne.

Viszonylag kevés olyan autótípus van – főleg olyan tömeggyártóknál, amilyen a BMW is –, amelyet tizenéves korában bátran lehet olyan aukcióra nevezni, ahol az autótörténelem kincsei keresik új tulajdonosukat. A BMW Z8 ilyen.

Ha az utcáról nem is, A világ nem elég című James Bond-filmből ismerős lehet a kétüléses BMW, ahol Pierce Brosnan már a kocsi bemutatása előtt igénybe vehette a bolygó megmentése érdekében.

A Z8-as bevallottan – és nyilvánvalóan – emlékeztet minden idők legszebb, legkecsesebb BMW-jére, az ötvenes évekbeli 507-esre, de ahogyan az a nagyokra jellemző, sikerült a klasszikust a modernnel harmonikusan összegyúrni.

A 2000 és 2003 között gyártott Z8-ast a korabeli M5-ös BMW 4,9 literes, 400 lóerős V8-asa hajtja, természetesen hátul, ezzel 4,7 másodperc alatt gyorsult 100 km/h-ra, ami ma is elismerésre méltóan rövid idő. A motorhoz hatfokozatú kézi váltót kapcsoltak, az Alpina változatok viszont ötfokozatú automatát kaptak.

Mindössze 5703 darab készült a Z8-asból a rövid gyártási periódus alatt – ez az egyik oka, hogy a roadster ma már gyűjtői kincs. Hát még egy olyan megkímélt, 13 ezer mérföldnél is kevesebbet futott darab, amilyet az RM Sotheby’s bocsát árverésre márciusban, Floridában.

Az autó a futásteljesítményének megfelelően szalonállapotú, és teljesen eredeti, új tulajdonosa nemcsak egy különleges autóra, hanem jó befektetésre is számíthat.

(Forrás: RM Sotheby’s)

árverés | youngtimer | aukció | bmw | rm sotheby's

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom