Lehet, hogy mégsem lesz teljesen fesztiválmentes a nyár?
A tervek szerint június 11–13. között rendezik meg a 3. Bondoró Utcaszínházi Fesztivált Kapolcson. A nyárindító programsorozaton koncertekkel, utcaszínházi előadásokkal és karneváli forgataggal várják az érdeklődőket.
Mint Virág Zsóka fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a fesztivál nyolc helyszínén több mint száz programmal készülnek. Amennyiben júniusban mégsem rendezhetik meg a fesztivált, a pótdátum szeptember 3–5. lesz.
A Bondoró Porondon mások mellett a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat és a Harkels Puppetry előadásait láthatja a közönség. Fellép a Szabadkai Gyermekszínház társulata, a Bélaműhely, a Kajárpéci Vízirevü, az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció, valamint a Kreatív Kráter Kör, amely Csillagpásztor című előadásával várja az érdeklődőket. A Bondoró Színpadon láthatja a közönség a Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, amely a múlt századi vándorcirkuszok világát jeleníti meg.
A Freak Fusion Cabaret zsonglőr-, akrobata-, légtornász- és burlesque jelenetekre épülő előadását a Firkin koncertje követi majd. A zenei palettát színesíti Sena Dagadu zenekarának koncertje is, amelyben soul, funk és elektronikus hatások is megjelennek. Bemutatkozik a szicíliai Gaia Santuccio és Georgina Cassels közös légtornászprogramja is.
A Bordűr – Bor- és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal, borkóstolókkal és más ínyencségekkel várja a fesztiválra látogatókat. Fellép a Swing a la Django, a David Spischak Quartet és Kárász Eszter, valamint a Bin-Jip és Lantos Zoltán hegedűművész is. A legkisebbeket Mórocz Adrienn előadásában Marék Veronika két ismert figurája, Boribon és Annipanni várja. Az Opera Guitta előadásában operaáriák csendülnek fel az Olasz Kultúrintézet jóvoltából, és a helyszínen Tompos Kátya és Hrutka Róbert ad majd zárókoncertet.
A Torkolat Sörkertben lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circus zenekar és O’Sullivan is. Ott lesz látható Sallai László és Szabó Benedek közös műsora, Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, a Mmamt és a Broken Essentials is.
A MeseKertbe érkezik Fabók Mancsi, a Dobronka Cirkusz, a Ziránó Színház, valamint a Szamárfül Projekt is. Teremtésmesét mond Écsi Gyöngyi, de fellép majd Papito, az argentin bohóc, Gulyás László vándormuzsikus, az Álomzug Társulat, valamint Fekete Dávid és a Barboncás Társulat is. A Ledpuppets társulás vizuális kísérleti színházzal érkezik a Bondoróra: a fénybábokkal kísérletező csapat Japánba kalauzolja a nézőket. Danny Bain amerikai származású zenész-előadó és Ágoston Béla zeneszerző pedig meséket ad elő.
Reméljük, sikerül megrendezni, ugyanis a VOLT és a Balaton Sound is elmarad idén nyáron, a Sziget lemondásáról ellenben még nincs hír. De ha fesztiválok és nagy nyári kalandok talán nem is nagyon lesznek, ebben a budapesti hotelben már most kivehetsz nagyon jó áron egy szobát.
(Forrás: MTI)
kapolcs | bondoró | művészet | utcazene | fesztiválRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!