Close
Bor, terasz, tavasz – Öt hely a Somló-hegytől Budapestig, ahol a borkóstolás kikapcsol

Bor, terasz, tavasz – Öt hely a Somló-hegytől Budapestig, ahol a borkóstolás kikapcsol

Hiába kihalófélben lévő állatfaj a tavasz, még mindig van valami különös varázsa. Nehéz lenne felsorolni mi mindent szeretünk benne – az első virágillatú szippantástól a kertben kortyolt reggeli kávéig hosszú a lista, de a teraszon, jó társaságban kóstolt borok egész biztos az élmezőnybe tartoznak. A teljesség igénye nélkül választottunk most öt helyet, amiket akár egy hétvége alatt is könnyen bejárhatunk, és ahol a látvány, a bor és a miliő életreszóló barátságot ápol.

Kreinbacher Birtok, Somlóvásárhely

A Somlóra mindig csak borvidékként gondolunk, pedig legalább olyan klassz kirándulóhely is, mint bármelyik aprócska település a Balaton-felvidéken. Na meg gasztronómiai úti cél, amióta 2011-ben Kreinbacherék álmodtak egy nagyot, és olyan birtokközpontot építettek fel Ekler Dezső, Ybl-díjas építész vezetésével, hogy a dizájnszállástól a modern bisztrókonyháig, a vezetett borkóstolótól a rendezvényekig mindenből kivehetjük a részünket.

A birtokon nehéz lenne egyetlen programot kiemelni: a sok izgalmas infóval tűzdelt kóstoló legalább akkora élmény, mint Toldi József séf konyhájának fogásait kóstolni – mondjuk egy furmint, juhfark vagy Öreg tőkék bora kíséretében.

A birtokon az egyik legjobb, hogy – bár érdemes jó előre foglalni, ha biztosra akarunk menni – a kóstolás után nem kell senkinek magára vállalni a legszomorúbb szerepet, a sofőrködést. Épp elég, ha kiveszünk egy szobát, és élvezzük a Kreinbacher-élményt, ami a különleges épületek látványától, a borokon és a gasztronómián keresztül a szobák egyedi, ide készített kozmetikumaiig terjed.

Pálffy Borterasz, Köveskál

Ahogy azt már többször megírtuk, Köveskálon az egy utcára jutó minőségi helyek száma szinte megszámlálhatatlan. A település ráadásul, mintha Prosecco környékén vagy más, híres borvidéken járnánk: a Fő utcán haladva az éttermek mellett egyszer a Káli Köveken, másszor a Pálffy Pincén akad meg a szemünk.

A falu határában Pálffy Gyuláék évek óta üzemeltetik borteraszukat az út menti, mégis csendes, hangulatos házuk oldalában. A használt hordókból kialakított székekben a diófa alatt ülve szinte az egész vidéket belátni, zenei aláfestésnek pedig ott vannak a pár méterre nevelt rackák.

Akár szervezett kóstolóra jelentkezünk be, akár csak egy hideg fröccsre állunk meg biciklizés közben, szinte a teljes Pálffy-sort végig ízlelhetjük, és válogathatunk Gyuláék saját készítésű csemegéi közül is. Kevés helyen lehetnénk jobb kezekben, ha borkóstolásról van szó.

Homola Borterasz, Paloznak

Homoláéktól már évekkel ezelőtt megtanultuk, mit is jelent az, hogy 100% Balaton. Óriási beruházásaikkal és évről évre komolyabb jazz-piknikükkel az északi-part egyik legmenőbb helyévé tették az egyébként is otthonos-takaros települést.

Persze, nagy baj lenne, ha ez az egész sztori csak egy pincéről, egy néhány napos rendezvényről, és pár hektár szőlőről szólna. A borászat étterme, a Sáfránkert Vendéglő, és a Homola Borterasz egész évre elegendő, színvonalas programot nyújt azoknak, akiket a bor ide hoz.

A dj a szőlőben sorozatuk, a szőlő elé lerakott tucatnyi napozószékük, a remek sonkák, sajtok és a grillkonyha olyan extra élményt adnak a pazar panoráma mellé, ami garantálja, hogy újra meg újra vissza akarunk jönni.

Talán a legfiatalosabb, és sok szempontból a leginnovatívabb borterasz a Balaton körül – erősen ajánlott kategória.

Söptei Pincészet és Étterem, Csopak

Söptei Zsolték régi motorosok a csopaki vendéglátásban – a kis birtoknak nemcsak a borai egyre jobbak, de néhány évvel ezelőtt az ételeikkel is szintet ugrottak.

Itt persze nem fine diningra kell gondolni, a pincehangulat mellé tipikusan házias konyha társul, néhány különleges és meglepő fogással. Így kerülhetett az étlapra muflon csorba leves, tejes pite házi lekvárral, vagy az évek óta legendásan jó szarvasborjú burger.

A fűszer mindehhez a panoráma, ami a Söptei-teraszról elénk tárul, no meg a bor – például a Söptei olaszrizling, ami hosszú évek óta az egyik legtisztább, legszebb tétel a csopaki borok között.

Csendes Társ, Budapest

Budapest belvárosában szinte minden hétre jut egy izgalmas nyitás – és a helyzet az, hogy legtöbbjük az enteriőrrel, a menüvel és az italkínálattal is egyre magasabbra és magasabbra teszi a lécet.

Borbárfronton egy ideje csendes a főváros – bár izgalmas tervekről már tudunk, például az Arany János utca környékén –, a jelenlegi kínálat is meglehetősen erős. De van egy szezonálisan működő hely, ami könnyen rabul ejti a városi nyüzsgésből kiszakadni vágyókat: ez a Csendes Társ, a Csendes-birodalom legnyáribb gyereke.

Az Astoriától néhány lépésnyire, a Károlyi kert kapujában tavasztól őszig zöld lombok, és esténként színes fények alatt borozhatunk, a belvárostól totálisan szokatlan, idilli miliőben.

A borlapon szereplő tételek jelentős része a Bortársaságtól érkezik, ami nyugodtan mondhatjuk, bombabiztos garancia a minőségre. Tapasztalatból mondjuk, friss, jó savú boroktól az étvágy is gyorsan érkezik – bár komoly fogásokat nem érdemes keresni a Csendes Társban, egy jó wrapet bármikor rendelhetünk a fröccs mellé.

Bár a kiszolgálás nem mindig a leggyorsabb, és öt óra után lottóötöshöz hasonló szerencse kell, hogy foglalás nélkül helyet találjunk, a környék hangulata mindenért kárpótol.

Ez is érdekelhet:

Nincs jobb program, mint tavasszal körbeenni a Balatont – Mi ezekkel a helyekkel kezdenénk – Roadster

Ha négy évszakos Balatonnak még nem is örülhetünk, klassz látni, hogy márciustól novemberig tényleg pezseg az élet a tóparton. Múlt hétvégén már nyári forgalomba ütköztünk az M7-esen, és amennyi remek hellyel és programmal bővül a kínálat évről évre, nincs is nagyon min meglepődni.

(Fotók: Kreinbacher Birtok, Söptei Pince, Homola Borterasz, Csendes Társ, Pálffy Pince, Gyana Dániel)

Close