Close
Téglából készült a béke szigete ebben a gyönyörű brazil házban

Téglából készült a béke szigete ebben a gyönyörű brazil házban

Nyers is lehetne, ehelyett elképesztően otthonos, meleg és stílusos a végeredmény. Nézd meg, mennyire!

Denis Joelson brazil építész tervezte meg Sao Paolo mellett egy már létező ház kiegészítését és teljeskörű felújítását. A Jundiaíban álló rezidencia már több mint negyven éve ugyanazé a családé, akik most a különböző generációknak szerettek volna kényelmesebb otthont, mivel kinőtték az eddig házat.

Az eredmény egy varázslatosan otthonos, napfényes, kényelmes és meseszép otthon lett, ahol a látszótégla nem rideg és nyers, hanem épp az ellenkezője.

A falusias és indusztriális elemeket pazarul keverő ház 329 négyzetméteres, a bővítés során pedig egy csodás kis medencét és verandát kapott, ahol minden másodpercben friss erdőillatot lélegezhetnek be a lakók.

Az épület struktúrájában a brazil caipira építészeti stílusból merít, mely egy, a környéken máig elterjedt, népies, pergolával fedett verandás háztípus.

Az L alakú házban három hálószoba, két fürdő, konyha és közös helyiségek találhatók, a hálók pedig a nagyvonalú verandára nyílnak. A házhoz még egy medence tartozik, ami mellé egy egészen egyedi, henger alakú téglaöltözőt terveztek.

Mesés projekt lett, sok nyarat eltöltenénk itt!

(Fotók: Pedro Kok)

nagy sztori | dizájn | brazília | építészet | téglaház

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Belesajdultunk, annyira fenomenálisan szép ez a krétai villa

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram