Brutálisan bekeményítettek a karantén kapcsán Los Angelesben

Úgy tűnik, vége a lazaságnak Kaliforniában.

A kaliforniai Los Angelesben július végéig nem indul újra az élet,

jelentette be kedd este Barbara Ferrer, Los Angeles megye közegészségügyi vezetője. Ferrer kijelentette: a megyében legalább három hónapig érvényben kell maradniuk a járvány megfékezését célzó intézkedéseknek, így például a kijárási korlátozásoknak, a társadalmi elkülönülés előírásainak, az üzletek, illetve az üzemek zárlatának.

"Nagyon látványos változásoknak" kellene bekövetkezniük a korlátozó intézkedések feloldásához, fogalmazott a közegészségügyi szakember. Ilyen változásnak nevezte egy oltóanyag vagy a koronavírus okozta Covid–19 hatékony kezelésére alkalmas módszer kifejlesztését.

Barbara Ferrer hangsúlyozta azt is, hogy a szigorú intézkedések bármilyen mértékű, túl korai feloldása a járvány ismételt fellobbanásához, az új fertőzöttek és a halálos esetek számának növekedéséhez vezethet.

Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere egy kedd esti televíziós interjújában úgy fogalmazott: Ferrer doktornő bejelentése nem azt jelenti, hogy a Los Angeles-ieknek egész nyáron begubózva kell élniük. Azt mondta:

arról van szó, hogy a város és az egész megye csak részlegesen és nagyon fokozatosan indítja újra a mindennapi életet, úgy, hogy közben az ott élők betartják az elővigyázatosság szabályait.

Eközben már több amerikai állam Kaliforniával teljesen ellentétes szellemben cselekszik, megnyitják a gazdaságot, a munkahelyeket, a köztereket és az iskolákat. Ugyanakkor az amerikai járványügyi szakemberek kedden, a szenátusban tartott washingtoni meghallgatásukon óvatosságra intettek: Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet (NIAID) igazgatója szerint az újraindításhoz az lenne szükséges, hogy az adott tagállamban legalább két héten keresztül folyamatosan csökkenjen a diagnosztizált fertőzések száma.

(Forrás: MTI)

karantén | koronavírus | los angeles | gazdaság

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom