Ilyen egy luxusglamping, ha a Bugatti álmodja a csillagos ég alá

A franciaországi Molsheimben található a Château St. Jean, amelyet 1928-ban vásárolt Ettore Bugatti, a neves francia autógyár alapítója. Most a szigorúan őrzött birtokon, a kastély mellett felállítottak egy pop-up glampinget, hogy a vásárlói élményt egy egészen új szintre emelhessék.

Amikor Ettore Bugatti megvásárolta a kastélyt, egyetlen célja volt: egy olyan nagyszerű helyszínt szeretett volna kialakítani, ahol szórakoztatni tudja a világ leggazdagabb vásárlóit, akár uralkodói rangúakat is. Az elmúlt évtizedekben azonban

a birtokot szigorúan őrizték és csak kevesek léphettek be a kapuján.

A most felállított buborékformájú pop-up szálláshellyel kívánják a régi idők vendégszeretetét feléleszteni.

A Molsheim élményre keresztelt programban a potenciális Bugatti-vásárlók vehetnek részt,

hogy a csillagos égbolt alatt fogyaszthassák el a Bugatti privát séfje által elkészített kifogástalan ételeket és az autógyár, valamint Carbon Champagne által közösen megalkotott pezsgőt kortyolhassák.

A program részeként megtekinthetik Bugatti történelmi autóit is, így például a hat Royale Type 41 modell egyikét is, amelyet Ettore apja, Carlo készített, egy 1932-es Bugatti Type 51 roadsterrel pedig egy rövid utat is megtehetnek a környéken.

(Forrás: RobbReport, fotók: Enes Kucevic)

bugatti | glamping | franciaország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom