Close
Megint jön az éjszakai kijárási tilalom és a védettségis étterembe járás, annyira megnőttek a számok Bukarestben

Megint jön az éjszakai kijárási tilalom és a védettségis étterembe járás, annyira megnőttek a számok Bukarestben

Romlik a helyzet a közvetlen szomszédságban.

Bukarest vörös besorolásba került járványügyi szempontból, miután szerdán meghaladta a lakosság három ezrelékét az utóbbi két hétben azonosított koronavírus-fertőzések száma, Temesváron pedig korlátozzák a kijárást.

A háromezrelékes fertőzési ráta felett a kormány múlt heti határozata értelmében

csak az uniós digitális védettségi igazolással lehet belépni a vendéglátóhelyekre, mozikba, színházakba és sportlétesítményekbe, de a nagyobb létszámú magánrendezvényeken is csak azok vehetnek részt, akik felvették az oltást, legalább fél éve kigyógyultak a fertőzésből, vagy friss teszttel igazolják, hogy nem fertőzöttek.

Korábban már Szatmár, Temes és a fővárost övező Ilfov megye is vörös besorolásba került. Az újonnan diagnosztizált fertőzések száma kedden és szerdán is meghaladta az ezret a kétmilliós Bukarestben. Ez azt jelenti, hogy – ha a fertőzések üteme nem csökken – két héten belül a hat ezreléket is túllépi a fertőzési ráta a román fővárosban, be kell zárni az iskolákat, és akár vesztegzárat is elrendelhet a helyi járványügyi törzs.

Temesváron, ahol a fertőzési ráta a lakosság 4,5 ezrelékére emelkedett, hétvégi éjszakai kijárási tilalom bevezetéséről döntött szerdán a járványügyi operatív törzs. Ennek értelmében pénteken, szombaton és vasárnap 20 óra után csak indokolt esetben és erre vonatkozó igazolással szabad az utcákon közlekedni, az üzleteknek pedig legkésőbb 18 órakor be kell zárniuk.

Országos szinten is rohamosan emelkedik a járványgörbe: szerdán meghaladta a hétezret az egy nap alatt újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ami több mint kétszerese az utóbbi két hét átlagának.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

covid | románia | teszt | temesvár | vírus

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom