Carmen Mola, bűnügyi regények sikerszerzője nyerte el idén a legmagasabb, 1 millió eurós (360 millió forint) pénzjutalommal járó spanyol irodalmi kitüntetést, a Planeta-díjat.
A Planeta-díj különlegessége, hogy a pályamunkákat álnéven és álcímmel kell beküldeni, így a zsűri is csak a döntés meghozatala után tudja meg, valójában kit is jutalmazott. Ebben az esetben azonban volt egy duplacsavar is. Miután a Sergio López álnéven, A tűz városa címmel benyújtott regényt győztesnek hirdették, nyilvánosságra hozták, hogy annak eredeti szerzője Carmen Mola, a könyv címe pedig A vadállat.
Carmen Moláról eddig csupán annyit lehetett tudni, hogy 1973-ban született, foglalkozása tanár. Az elmúlt négy évben három krimije jelent meg, amelynek Elena Blanco rendőrnő a főhőse, és több mint 150 ezer példány kelt el belőlük tíz különböző országban.
Az írónő helyett azonban Jorge Díaz, Antonio Mercero és Agustín Martínez forgatókönyvíró állt színpadra nyilvánosságra hozva, hogy évek óta dolgoznak közösen a női álnév alatt. Agustín Martínez szerint az irodalomban nincsenek úgy értékelve a közös alkotások, mint más művészeti ágakban, a festészetben vagy a zenében.
A közös munka azonban rendkívül ösztönző, mert az alkotók folyamatosan tanulnak egymástól, és a tehetség is megsokszorozódik. A trió lelepleződése után is folytatni kívánja a közös munkát, azonban mostantól saját néven.
Krimisorozatuk első regényének, A cigány menyasszonynak televíziós adaptációján is dolgoznak.
Planeta-díjjal jutalmazott alkotásukat a történelmi regény és a thriller hibridjének tekintik, amely egyfajta „torz tükre” a mai valóságnak, ugyanis a kolerajárvány sújtotta, egészségügyi korlátozások között élő Madridban játszódik 1843-ban, ahol kísérteties bűncselekmények történnek, és az árva Lucía eltűnt testvére után kutat.
(Forrás: MTI)
írói álnév | Plantea-díj | íróIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!