Ebből az exkluzív italból minden eddiginél többet vásárolt tavaly a világ

A pezsgőházak ünnepelnek, miután az eladási számok és az export annak ellenére döntött rekordokat tavaly, hogy a világjárvány miatt számos bár és étterem bezárt.

A  több mint 16 ezer bortermelőt és 320 pezsgőházat képviselő Comité Champagne kereskedelmi szövetség közölte, hogy Franciaország 2021-ben rekordmennyiségű, 180 millió palack champagne-t exportált, ami harmincnyolc százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Az ital globális értékesítése is rekordot ért el, egészen pontosan 5,5 milliárd eurót. A Comité Champagne közleménye szerint a teljes szállítás az előző évhez képest harminckét százalékkal emelkedett és 322 millió palackot jelentett.

Úgy tűnik, az emberek tehát okot találtak arra, hogy otthon ünnepeljenek vagy szórakoztassák magukat.

"Mivel a turizmus és a rendezvények számai visszaestek, van okunk azt hinni, hogy az otthoni fogyasztás pótolta a lemaradást" – áll a kereskedelmi csoport közleményében.

Részletes exportadatokat még nem közöltek, de 2020-ban az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok voltak a champagne legfontosabb külföldi piacai. A champagnefogyasztás tavaly Franciaországban újra a járvány előtti szintre nőtt, a szállítások huszonöt százalékkal nőttek, és megközelítették a 142 millió palackot.

Maxime Toubart, a Comité Champagne társelnöke szerint a fellendülés "örvendetes meglepetés" volt a nehéznek számító 2020-as év után.

Mint ismert, a champagne név kizárólag a Párizstól északkeletre, 34 300 hektáron 16 200 termelő által szüretelt és termelt pezsgőket illeti. A régiót tavaly tavasszal súlyos fagyok sújtották, amelyek Franciaország összes bortermelő vidékén alaposan megkárosították a termést. Az Európai Borászati Társaságok Bizottsága szerint a fagy az említett területek szőlőültetvényeinek mintegy nyolcvan százalékát érintette.

(Forrás: CNN, fotók:

fogyasztás | világ | champagne | palack | csúcs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom