Oázissá alakul Párizs leghíresebb sugárútja a 2024-es olimpia előtt

A világ legszebb sugárútjaként számon tartott Champs-Élysées ma már inkább egy autópályára hasonlít, hiszen naponta több tízezer autó halad el rajta. Néhány héten belül azonban megkezdődhetnek a munkálatok, melyek célja a terület zöld oázissá alakítása lesz.

A munkálatok két ütemben zajlanak majd. A májusban kezdődő első szakasz akkorra készül el, amikor a sportolók megérkeznek a városba a nyári olimpiára.

2024-es olimpiai játékokra újjáépítik a Place de la Concorde-ot, majd utána az egész sugárutat.

A nagyobb volumenű átépítések csak a világversenyek után jönnek, a teljes projekt a tervek szerint 2030-ra fejeződik be.

Az elképzelés szerint a Diadalív körül a gyalogosok sokkal szélesebb teret kapnak , az autók pedig a jelenlegi úttest egy kisebb részére szorulnak. Felújítják a járdákat, a padokat és mintegy négyszáz fát ültetnek el a területen.

Ennek a fejlesztési szakasznak a költségvetése harminc millió euróra tehető.

A második szakaszban a sugárutat fogják zöldíteni,

a Louvre-tól a Chaillot-dombig egy olyan sétányt alakítanak majd ki, amelyet a gyalogosok, a kerékpárosok és a robogóval közlekedők uralnak uralhatnak. A Place de la Concorde és a Place de l'Étoile, a Champs-Élysées, az Avenue Montaigne és az Avenue de la Grande Armée zöld területei is meg fognak újulni.

Mint ismert, a Champs-Elysées 1670-ben épült, de Haussmann báró a 19. század közepén, III. Napóleon uralma alatt átalakította.  A mostani projekt vezetője Philippe Chiambaretta építész és ügynöksége, a PCA-STREAM lesz.

Úgy tudni, a párizsiak kifejezetten örülnek a zöldítésnek, aminek eredményeként a személygépkocsis forgalom várhatóan hetvenkét százalékkal csökken majd, így a levegő minősége is javulni fog.

Közben a város a közlekedési problémákra is keresi a megoldásokat, az Air France pedig újabb úti célokat adott járataihoz.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)

zöld főváros | franciaország | fenntarthatóság | Champs-Elysées | zöld

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom