Ikonikus chicagói épületbe költözik a Google

A techóriás azt tervezi, hogy 2026-ra elfoglalja Chicago híres posztmodern ikonját, a Thompson Centert.

Az épületet egy ideig még a lebontás is fenyegette, de végül megmenekült, most pedig felújítás vár rá, hogy helyet adjon a Google 1800 chicagói alkalmazottjának. Az illinois-i kormányzó, Jay Robert Pritzker még 2021 decemberében jelentette be, hogy az állam eladta az épületet a The Prime Group ingatlantársaságnak.

Mint most elmondta, ez az új megállapodás „közel egymilliárd dollárt takarít meg adófizetőinknek a következő harminc évben, és tovább öregbíti Chicago hírnevét, mint az Egyesült Államok és a világ egyik nagy technológiai központja.”

A Helmut Jahn által tervezett Thompson Center 1985-ben nyitotta meg a kapuit állami központként, és 1993-ban James Thompson kormányzó tiszteletére nevezték át, aki 1977-től 91-ig volt hivatalban.

Az épületet most is a Jahn építészstúdió gondolta újra, megőrizte annak formáját, csak a homlokzatot és a belső magot átalakítva.

Lesznek emellett teraszok, és megnyílik a földszinti átrium, ahol a recepciók mellett rekreációs funkciók és ebédlő is helyet kap majd.

Ezt a felújított chicagói épületet is érdemes megnézni, már csak azért is, mert szédületes fotóállomást kapott. Persze, ebben a penthouse-ban is nagy örömmel kattintgatnánk.

(Forrás: Archdaily, képek: Jahn/Dezeen, Wikipédia)

google | chicago | Helmut Jahn | Thompson Center

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom