Brazíliai gyerekfalu rejti a világ idei legjobb épületét

Valahol a dél-amerikai esőerdők mélyén, az eukaliptuszfák között húztak fel egy olyan bentlakásos intézményt, melynek tervezésébe a gyerekek is beleszólhattak.

Hogy milyen kiváló munkát végeztek, arról elég legyen annyi: a nagy presztízzsel bíró RIBA International Prize-t ebben az esztendőben ez az épület kapta meg.

A rendkívül szigorúan vett RIBA díját minden második évben ítélik oda általában egy olyan projektnek, ami építészeti szempontból követendő példaként szolgál, másrészt a társadalmi hatása is jelentős.

Idén a zsűri az országszerte negyven iskolát működtető Bradesco Alapítvány által finanszírozott Canuanã iskola épületét találta a legjobbnak:

ez a Children Village, ahol 13 és 18 év közötti, Brazília szinte minden részéről ideérkezett gyermekek élik mindennapjaikat nem akármilyen környezetben.

A harmincas éveik elején járó építészek, Gustavo Utrabo és Petro Duschenes az Aleph Zerótól, valamint Marcelo Rosenbaum és Adriana Benguela a Rosenbaum Stúdiótól szinte példátlan módon a Gyerekfalu majdani lakóinak véleményét is kikérték a végül 23 ezer négyzetméternyi otthon tervezésekor.

Utólag belegondolva elég merész ötletnek tűnt Denise Aguiartól, az alapítvány igazgatójától ilyen fiatal, alig néhány házat és egyéb kisebb létesítményt felmutatni tudó tervezőket felkérni a fontos munkára, de ahogy elmondta, pontosan azért esett rájuk a választás, mert még nem érzik azt, hogy mindent ki tudnak rázni a kisujjukból,

és az is nagyon tetszett a bizottságnak, hogy odafigyeltek a diákok kéréseire, nem pedig saját elképzeléseiket tolták előtérbe.

Egy igen intenzív, tíznapos workshoppal kezdődött a projekt, melynek keretében a tervezők ötszáznegyven gyereket kérdeztek meg arról, hogyan és milyen körülmények között tanulnának és élnének a legszívesebben.

Az eredmény egy gyönyörű, parkosított udvarral körbeölelt, játszóterekkel összekapcsolt, tágas verandával ellátott hatalmas faház lett, ami két nagyobb épületrészből áll: egyikben a fiúk, másikban a lányok kaptak helyet.

A gyerekek három árnyas udvart foglalhatnak el, valamint számos közösségi teret használva élvezhetik egymás társaságát az olvasó- és tévészobától kezdve a laza pihenőágyakkal teleaggatott helyiségig.

Az építészeknek a legnagyobb kihívást a trópusi éghajlat jelentette, hiszen nyáron hetekig 40-45 fokban izzadnak a gyerekek – de nem a Children Village-ben, mert az épületet átkaroló óriási fák hűst adó lombkoronáinak, továbbá a természetes kereszthuzatot kreáló könnyed lélegző falaknak hála a legforróbb kánikulában sincs szükség légkondicionáló berendezésre.

(Fotók: arch2o.com, Leonardo Finotti)

dizájn | otthon | épület | faház | bentlakásos

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom