Close
Magyarországra is elér a pusztító Ciarán? Olaszországban már legalább öt áldozata van a kegyetlen szélviharnak

Magyarországra is elér a pusztító Ciarán? Olaszországban már legalább öt áldozata van a kegyetlen szélviharnak

Ötre emelkedett azoknak a száma, akik a rendkívül heves Ciarán szélviharban veszítették életüket a közép-olaszországi Toszkána tartományban. Az előrejelzések szerint egyelőre úgy fest, a vihar dél felé tart.

Eugenio Giani tartományi elnök elmondta, hogy két ember meghalt a Firenzétől mintegy 25 kilométerre északnyugatra fekvő Montemurlo településen, ahol egy folyó kiáradt. Egy harmadik a toszkán tengerparton fekvő Rosignanóban halt meg. Egy idős házaspár akkor veszítette életét, amikor járművük alatt beomlott egy híd, és egy folyóvá duzzadt patak magával sodorta őket. Az áldozatok mind idős személyek.

„Soha nem tapasztaltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi eső esett volna” – írta Giani az X-en (régen Twitter), ahol meg is osztott egy videót az eláradt utakról, és arra kéri a lakókat, hogy senki ne szálljon autóba, valamint menjenek a házak felső emeleteire.

A tűzoltók beavatkozására több mint ezer helyszínen volt szükség, mintegy 40 ezren maradtak áram nélkül. Az Arno-folyó Firenzében péntek délben tetőzött. Megfigyelés alatt tartják Észak-Olaszország összes folyóját. Milánóban attól tartanak, hogy az utóbbi napokban már megáradt Seveso és Lambro ismét kilép a medréből.

Livorno toszkánai kikötővárosban lezárták a tengerpartot az óránkénti 120 kilométeres erősségű szél miatt. A szomszédos Liguria tartományban hat méternél magasabb hullámokat mértek. Az előrejelzések szerint az eső és az erős szél Olaszország déli része felé tart. Molise tartományban, Campobasso térségében a heves szél már ledöntötte egy iskola tornatermének falát. A vihar az ország több részén fennakadást okoz a közúti és vasúti közlekedésben.

(Nyitókép: Getty)

szélvihar | Ciarán | olaszország | időjárás

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom