Még a tavalyi évhez képest is elképesztően csökkent a turisták száma Romániában

Az első három hónapban csaknem 25 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma – a hihetetlenül pocsék tavalyi évhez képest.

Az első három hónapban Romániában, 24,7 százalékkal, 2,6 millióra csökkent a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken a tavalyi év azonos időszakához mérten, közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A román turisták által töltött vendégéjszakák száma 13,9 százalékkal, 2,46 millióra csökkent, a külföldi turistáké 75,5 százalékkal, 149 100-ra apadt. A kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendékek száma 20 százalékkal, 1,410 millióra csökkent. A román turisták száma 9,9 százalékkal, 1,35 millióra apadt,

míg a külföldieké 77,2 százalékkal maradt el a tavalyitól, miután 64 500 külföldit láttak vendégül a román kereskedelmi szálláshelyek.

Márciusban ugyanakkor a vendégéjszakák száma 161,6 százalékkal, 781 ezerre nőtt a tavalyi év harmadik hónapjához képest. A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett vendégek száma is 178 százalékkal, 143 ezerre emelkedett éves összevetésben.

Tavaly 51,6 százalékkal, 14,44 millióra csökkent a vendégéjszakák száma előző évhez mérten a koronavírus-járvány miatt.

A kereskedelmi szálláshelyekre érkező turisták száma is 52,3 százalékkal, 6,34 millióra apadt, ebből 5,88 milliót a belföldi vendégek tettek ki, akiknek száma 44,5 százalékkal csökkent 2019-hez mérten.

A külföldi vendégek száma pedig 83 százalékkal, 453 ezerre zsugorodott.

A környező országoknak sem lesz egyszerű az idei nyár: Horvátországba például egy oltással is nagyon nehézkes lesz bejutni, Ausztria pedig folyamatosan monitorozza május 19-i nyitása után az indiai vírusmutáns jelenlétét; jó hír viszont, hogy Szlovéniába és egy másik egzotikus országba korlátok nélkül utazhatunk bármilyen oltással.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

idegenforgalom | románia | csökken | apartman | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom