Ma megnyílt Magyarország legvagányabb strandja, ahol éjszaka is lehet fürödni és bulizni

Kétszázezer látogatót várnak idén a debreceni Aquaticum strandra, ami a pünkösdi hétvégén nyitott ki, és mondjuk, miért olyan vonzó.

Debrecen, 2023. május 26., péntek (MTI) - Kétszázezer látogatót várnak idén nyáron a debreceni Aquaticum strandra, amely most szombaton, gyermeknapon nyitotta meg kapuit a Nagyerdőben.

Tavaly 197 ezren keresték fel "Magyarország legvagányabb strandját".

Az idén elsősorban a vendégeket vonzó programkínálatot bővítik, szeretnék, ha az Aquaticum a családok kedvelt kikapcsolódási helye lenne, miközben a bulizni vágyó fiatalokat éjszakai fürdőzés várják.

A hagyományok folytatásaként egy napra - az idén július 6-án - újra a végzős debreceni középiskolásoké lesz a strand; a díjmentes belépés mellett különleges programokkal, versenyekkel várják a diákokat.

A nagyerdei strand jelentős mértékben járul hozzá a város idegenforgalmához: tavaly a csaknem 550 ezer vendégéjszakából mintegy 300 ezer külföldiekhez kötődött.

A strand vendégeinek ugyanakkor 95 százaléka belföldi volt, háromnegyedük helybéli. Fazekas Lajos fürdőigazgató jelezte: a gyermeknapon egész napos programokkal várják a családokat; Debrecen-kártyával akár 34 százalékos kedvezmény is igénybe vehető.

(Fotó: Palkó György, Aquaticum.hu)

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom