Ezen a kiállításon kiderül, mit köszönhetünk a nőknek a dizájnban

Egyre inkább a női kreativitásra építenek a különböző márkák, termékek és a mindennapi szolgáltatások, már ami a dolog tervezői részt illeti. Egy melbourne-i kiállításon megnézhetjük, hogy ebben az egyébként férfiak uralta iparágban milyen kifinomult és minőségi munkát tesznek le az asztalra a női dizájnerek.

1980-tól 2018-ig, vagyis közel negyven évet átölelő időszakot emel ki a Designing Women című kiállítás, melyen kiderül, milyen dinamikus szerep jutott a női tervezőknek a kortárs dizájnkultúra kialakításában. A divat- és ékszertervezéstől kezdve az építészeten át a digitális innovációig különféle kreatív területeken született munkák révén több mint ötven jelentős műalkotást ismerhetünk meg.

A korszak világszerte ismert meghatározó alakjai (Zaha Hadid, Neri Oxman) mellett kiemelkedő helyi tervezők (például Elliat Rich és Helen Kontouris) pályáfutásának legjobbjait állítják ki Melbourne-ben, az NGV Internationalben egészen szeptember 28-ig.

Ez is érdekelhet:

A szocializmus még sosem volt annyira szürreális, mint most

Hegedűs 2 László, az egyik legizgalmasabb hazai képzőművész új tárlata Prága után Budapesten látható.

(Fotók: www.ngv.vic.gov.au)

melbourne | Neri Oxman | tervezők | kiállítás | designong women

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom