Két hónap múlva már nem minden utas vihet fel normál méretű kézipoggyászt az EasyJet járataira

Az EasyJet európai diszkont-légitársaság 2021. február 10-től változtat az eddigi megengedő kézipoggyász-szabályzatán.

A jelenlegi szabályozás szerint egy darab 56 x 45 x 25 cm-nél kisebb kézitáska engedélyezett, amelyet az ülések felett található rekeszben tárolhatunk. Február 10-e után azonban ez változni fog: lényegében a kiváltott jegytől függ majd, hogy milyen poggyászt vihet magával az utas az EasyJet járataira. Arra minden utasnak lehetősége lesz, hogy egy 45 x 36 x 20 cm méretű kistáskát vigyen a fedélzetre, amelyet majd a szék alatt tárolhat – tömegkorlátozás nincs.

Azok utasok, akik a gép első részében, a második és hatodik sor között ülnek, vagy nagyobb lábtérrel (vészkijáratok) rendelkeznek, továbbra is vihetnek magukkal normál méretű (56 x 45 x 25 cm) poggyászt. Így az EasyJetnél ezentúl a kézipoggyász mérete helyfoglaláshoz kötött, ez a szelekciós elv pedig eléggé eltér a fapados légitársaságok eddigi gyakorlatától.

Továbbá gyakran kényelmetlen is lehet: ha például ketten utaznak közösen egy nagyobb poggyásszal, akkor ezentúl vagy szét kell ülniük, vagy pluszban kell fizetniük az EasyJet járatain. Az EasyJet a változtatás szükségességét azzal magyarázta, hogy így próbálják még takarékosabbá tenni a repülőutakat, a nagyobb poggyászok okozta többletsúly ugyanis nagyobb üzemanyag-fogyasztással jár.

Ez is érdekelhet:

Nem áll le a terjeszkedéssel a Wizz Air

Kilenc új útvonallal bővíti hálózatát.

(Forrás: Utazómajom)

repülőgép | easyjet | világjárvány | járvány | repülő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom