Ebben a bájos holland faluban egyetlen egy autó sem közlekedik

Azt tudjuk, hogy a hollandok szívesen pattannak kerékpárra, és nem feltétlenül erőltetik az autózást. Érthető, hiszen egy kicsi, sűrűn lakott ország az övék, tele kiváló tömegközlekedési lehetőségekkel és terjedelmes bicikliút-hálózattal. Hollandiában meglehetősen alacsony, az európai átlagnál jóval kisebb az egy főre jutó gépkocsik száma. Ehhez minden bizonnyal hozzájárul ez az aprócska település is, ahol egyáltalán nincsenek autók. És utak sem.

Overijssel tartományban találjuk a tényleg mesebelinek tűnő Giethoornt, ahol kizárólag gyalog, csónakkal vagy a legnépszerűbbnek számító, elektromos motorral működő suttogó hajókkal lehet egyik helyről a másikra eljutni. A forgalmat táblák irányítják.

Nem véletlenül nevezik Hollandia Velencéjének az 1230 körül alapított háromezres kis falut, de a település kizárólag a hömpölygő csatornák miatt idézi az olasz várost.

Amíg a békeidőben folyton nyüzsgő és zsibongó Velence tele van turistákkal, addig Giethoornban két állandó vendéggel lehet számolni: a nyugalommal és a csenddel.

A legnagyobb zajszennyezést a hápogó kacsák és a csicsergő madarak okozzák arrafelé, bár a falu nádtetős házai, lagúnái és helyi jellegzetességeket kínáló étteremei miatt népszerű turistacélpont.

Az Amszterdamhoz közeli, idilli hangulatú falu történetének eredete sem hétköznapi. Évszázadokkal ezelőtt rengeteg kecskeszarvat találtak a területre érkezők – vélhetően egy korábbi árvíz következtében elpusztult kecskék maradványaira bukkanhattak. A keresztelő ide vezethető vissza, ugyanis Giethoorn annyit jelent, kecskeszarv.

A gyönyörűen karbantartott, sűrű, zöld területekkel teli Giethoornon nagyjából nyolc kilométer hosszú csatornarendszer folyik keresztül,

melyeken száznyolcvan kis fahíd ível át.

Tavasszal csodálatos színekbe borul minden, míg télen a befagyott utakon akár korcsolyával is közelekedhetnek az irigylésre méltóan romantikus körülményeket teremtő falu lakói.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: CN Traveller, fotók: Pixabay)

csatorna | hollandia | Giethoornon | béke | mesebeli

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom