Elhagyatott vasúti vágányra épült a világ első hivatalosan is csendes túraútvonala

Az amerikai Csendes Parkok Nemzetközi szervezete (QPI) kiosztotta az első, csendes túraútvonalnak járó címet.

A kedvezményezett pedig a Tajvan legnagyobb alpesi tava, a Cujfeng (Cuifeng) tó körül futó túraösvény, amely körülbelül kétezer méteres tengerszint feletti magasságon épült egy elhagyatott erdei vasút vágányaira.

Az ösvény buja cipruserdőn kanyarog keresztül, és vastag zöld moha szőnyeg borítja, ami elnyeli a hangokat. Volt olyan, hogy nem több, mint huszonöt decibeles „zajszintet“ mértek itt, ami az emberi füllel hallható tartomány szinte legalja.

Az út összesen négy kilométeres, de sokan nem járják végig, csak a tó körül kialakított, háromszáz méteres, fából készült sétányra mennek ki, hogy onnan egy pillantást vessenek a vízre. Nem kell tehát hangos tömeggel számolnia annak, aki beljebb merészkedik.

Abban, hogy az ösvény elnyerte ezt a megtisztelő címet, nagy szerepe volt Laila Fan természethang-gyűjtőnek,

aki folyamatosan promotálta ezt a helyet, mint különösen csendes kis szegletet. Ennek eredményeként a taivani kormány már 2018-ban csendes ösvénnyé kiáltotta ki az útvonalat, mielőtt idén megkapta volna a nemzetközi szervezet minősítését.

A világ legveszélyesebb túrája hátborzongatóan gyönyörű tájakon vezet át, de ha nem vagyunk ennyira kalandvágyók, akkor bejárhatjuk az igéző Svájc történetének talán legszebb túraútvonalát is.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

túraútvonal | csend | tajvan

FOLYTASD EZZEL

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom