A molekuláris gasztronómia atyja, a katalán szakácszseni, Ferran Adriá kitűzte a dátumot, amikor feltámad hamvaiból a legendás elBulli, az étterem, amit ötször választottak a világ legjobbjának.
Persze, arra senki se számítson, hogy az új elBulli egy szimpla étterem lesz. A mosogatófiúból lett legenda, Ferran Adriá az elBulli Alapítvánnyal már rég egyértelművé tette, hogy a gasztronómiai kutatásoknak akarja szentelni minden idejét. Most az elBulli 1846 is ezt a célt szolgálja majd: lényegében egy kiállítási labor létrehozása a cél, ami továbbvinné az elBulli örökségét.
„Nehéz időszakon vagyunk túl, sokat dolgoztunk, hogy megkapjuk az összes engedélyt. De most, hogy már minden adott, hogy az elBulli 1846-ban hivatalosan is elinduljon a munka 2020 februárjában” – mondta Adriá.
A huszonnyolc év után 2011-ben bezárt étterem – ami egyébként is csak az év felében volt nyitva, kb. júniustól decemberig, a többi időt pedig komoly gasztronómiai kísérleteknek szentelték – utódja már a nevében is hordozza az egykori, három Michelin-csillagos étterem hagyatékát: az elBulliban a közel három évtized alatt 1846 fogást alkottak meg.
Az egykori éttermet 16 ezer négyzetméteresre bővítették, és a jövőben itt minden a kreativitásról és az innovációról szól majd.
„Tiszta kísérletezés, ahol formátumokat és recepteket tesztelünk, és tovább mélyítjük tudásunkat” – mondja a séf, aki alapítványával és LaBullipedia nevű projektjével már korábban is sokat tett a gasztronómiai fejlődésért.
Adrià még mindig nem biztos abban, hogy a labor rendszeresen nyitva lesz-e a nyilvánosság számára, de néhány privát vacsora és rendezvény időnként a tervek között szerepel. Az viszont biztos, hogy az elBulli a jövőben nem klasszikus étteremként fog működni.
Az elBulli 1846-ban körülbelül húsz különböző szakember, köztük filozófusok, szakácsok, újságírók és táplálkozási guruk fognak dolgozni új kulináris technikák és eljárások kidolgozásán.
A csapat egy részét egyébként az elBulli Alapítvány tagjai már kiválasztották, a többi tagot pedig más szakértők, szakmabeli barátok és séfek fogják összeállítani, ráadásul még csak profi séfnek sem kell lenni, hogy valaki bekerülhessen a nívós társaságba – persze ártani nem árt.
Az első hivatalos pályázati felhívást 2020. február 3. és július 3. között írják ki, a második kör szeptembertől decemberig tart majd, ebben az időszakban lényegében bárki jelentkezhet, hogy részese legyen Adriá álomcsapatának.
A legfőbb követelmény a kreatív tehetség, a csapattagoknak alapvetés, hogy képesnek kell lenniük új, formabontó, izgalmas kulináris irányok, technikák kidolgozására.
„Az elBulli nem az ételek miatt lett ismert, hanem azért, mert elgondolkodtatta az embereket. Ezt a szellemiséget mélyítjük tovább az új kezdeményezéssel” – mondja a séf.
Még sok minden ködös az elBulli 1846 körül, de az egyértelmű, hogy Adriá célja más művészeti területeket is bevonva kitágítani a kulinária határait.
Ha valakinek, neki sikerülhet!
(Fotók: Getty Images)
a világ legjobb étterme | kulinária | séf | katalán | elBulli 1846Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!