Elhunyt Pierre Cardin

A divattörténelem egyik legnagyobb alakja 98 éves volt.

Az avantgárd stílusáról ismertté vált világhírű divattervező a Párizstól nyugatra fekvő neuilly-i kórházban hunyt el. A halálhírt a gyászoló családja közölte.

Pierre Cardin eredetileg Pietro Cardini néven született 1922. július 2-án az olaszországi San Biagio di Callaltában egy borkereskedő hetedik, egyben legkisebb gyerekeként. 1944-ben Párizsba költözött, és rajzoló lett a Paquin-divatháznál, de már rögtön lehetőséget kapott, hogy tervezhesse Jean Cocteau Szépség és a szörnyeteg c. filmjének jelmezeit (1946). A következő évtől Christian Diornál dolgozott, az aktuális női New Look-kollekcióba tervezett rövid, az alakot hangsúlyozó szoknyákat.

Cardin az üzletszervezésben is példaadónak bizonyult, a mérvadó divattervezők közül elsőként használta márkanevét (voltaképpen személynevét) licencüzletek nyitásához, eleinte Franciaországban, majd világszerte. Ezzel az haute couture-t a szélesebb közönség számára is közelebb hozta.

1965-ös André Courrèges tervezővel közös elhíresült párizsi bemutatóján elsőként küldött gumicsizmás manökeneket a kifutóra, fényes, műanyag kabátban és nadrágban. Ugyancsak ő hozta divatba a kötényruhát.

1981-ben Párizsban megvásárolta a Maxim's éttermet, majd továbbiakat Moszkvában, New Yorkban és Pekingben. A dizájner és divatház-tulajdonos napjainkban mintegy nyolcszáz céget tudhatott magáénak, egyebek mellett négy színházat is, de szállodákat, más kastélyokat is birtokolt, és médiaérdekeltségei akadtak.

Ez is érdekelhet:
Az ember, akinek a férfiak és a nők is egy életre hálásak lehetnek

A világ egyik leghíresebb franciája megreformálta a férfidivatot, és a maradiság félredobásával elegánsabbá, testhezállóbbá tette a nőit, miközben végig megőrizte függetlenségét. Ő Pierre Cardin. 

(Forrás: BBC, Wikipedia, fotó: Getty Images)

divattervezo | pierre cardin | elhunyt | divat

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom