Elolvadunk, olyan gyönyörű az étkezője ennek a háznak

Hihetetlenül szép üvegstruktúra egy pazar cédrusházban.

Két cédrusrész közé ékelt egy gyönyörű üvegtagozatot a New York-i Bernan Horn Studio, de ez még csak a látványos kezdet ebben a pompás házban. Az építésziroda két alapítója, Maria Berman és Brad Horn saját maguk számára építették a nyaralót a Maine-hez közeli Vinalhavenben. A falut komppal lehet megközelíteni Rocklandről, és körülbelül ezer lakosával tökéletes pihenőhely.

A Little Peak Residence – melynek neve is az üvegrészre utal – igazából egy egyszerű, nyeregtetős téglatest, amelyet három részre osztottak: a formát a közeli, Ell nevű farmháztípusból merítették, melyek még az 1800-as években épültek, így van az épületben némi kortárs Új-Angliai áthallás.

Fehéres-ezüstben játszik végig az ízléses cédrusburkolat, amelyet a fával burkolt részeknél is csodálatos, osztott ablakokkal szórtak tele, hogy minden évszakban minden helyiségből lehessen gyönyörködni. A házban három háló, konyha, tágas nappali, fürdő és társalgó várja a nyaralókat, valamint az üvegétkező, ahol meleg időben sütkérezni is lehet.

A kertben gyönyörű vadvirágok játékát élvezhetjük, a belső terekben pedig a stílusos bútorozást és a fa meghitt, meleg hangulatát. A házról egyébként a partra is le lehet látni, ha mindez még nem lenne elég.

Elnyaralnánk itt 2021-ig…

Ez is érdekelhet:

Bő orrhosszal nyeri a különleges házak versenyét ez a belga villa

Láttál már olyan házat, amelynek az alakja azért olyan, amilyen, hogy beférjen a fák közé? Nem? Akkor most pótoljuk a hiányosságot.

(Fotók: Greta Rybus) 

építészet | üvegstruktúra | new england | nyaraló | dizájn

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom