Százmillikóat fizethetnek Emily Brontë eltűntnek hitt kéziratos verseiért

Elárverezik az angliai Honresfield-ház csaknem száz éve eltűntnek hitt híres könyvtárának darabjait, köztük Emily Brontë kéziratos verseit, amelyek a becslések szerint akár több mint egymillió fontot is érhetnek.

A Sotheby's több aukciót szervez a nagyértékű könyvtár anyagából. A legnagyobb érdeklődés Emily Brontë verseinek kéziratait övezi, amelyeknek értékét előzetesen 800 ezer-1,2 millió fontra (323-484 millió forintra) becsülték – adta hírül a BBC News.

Az írónő Üvöltő szelek című regényének egyik első kiadása a várakozások szerint 200-300 ezer fontért (81-121 millió forintért) kelhet el.

Thomas Bewick A brit madarak története című híres természetrajzi munkájának az a jegyzetekkel ellátott példánya, amely a Brontë családé volt, 30-50 ezer fontot (12-20 millió forintot) érhet.

Az érdeklődők Londonban, Edinburghban és New Yorkban is kiállításon tekinthetik meg az értékes gyűjtemény darabjait, amelyek között ott van a skót költő, Robert Burns verseinek, levelezésének és jegyzeteinek gyűjteménye is.

A könyvtárat a rochdale-i malomtulajdonos fivérek, Alfred és William Law hozták létre otthonukban, a Honresfield-házban. A Law testvérek alig 30 kilométerre nőttek fel a yorkshire-i Howarthtól, ahol a Brontë nővérek éltek.

– Az Alfred és William Law irodalmi érdeklődésének mélységét bemutató gyűjtemény egyedülálló portrét fest a könyvgyűjtés aranykorának egyik legnagyobb és legkevésbé ismert gyűjtőcsaládjának szenvedélyeiről – fogalmazott Gabriel Heaton, a Sotheby's angol irodalmi és történelmi kéziratszakértője.

Miután a Law testvérek meghaltak, unokaöccsük, Alfred Law örökölte a könyvtárat. Az ő halála, 1939 után azonban az értékes gyűjtemény szem elől tűnt. Az elmúlt évtizedekben egy-egy tárgy – például Charlotte íróasztala – felbukkant árverésen, de a kollekció többi darabjáról nem lehetett tudni, hogy hol van. A The New York Times cikke szerint most a Law család – névtelenséget kérő – leszármazottai kínálják eladásra a több mint ötszáz darabból álló gyűjteményt, amelyet idén és jövőre három különálló aukción értékesítenek.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

aukció | sotheby’s | kézirat | emily | Brontë

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom