Így alakítja át a jövőben az utazást az érintésmentes technológia

Közelebb van, mint gondolnánk.

Miután a Covid 2020-ban szinte teljesen parkolópályára tette az utazást, 2021 lehetett volna a nagy fellendülés éve – és sok szempontból az is volt. Az ágazat lassan, de folyamatosan az újraéledés jeleit mutatta.

A világjárvány viszont örökre megváltoztatta a turisztikai ágazat mindennapjait és az emberek hozzáállását. Egy trip ma már nem feltétlenül a spontaneitásról szól, hanem inkább a gondos tervezésről, az előzetes óvintézkedésekről, a fájdalmas papírmunkáról, illetve a folyamatosan változó szabályok és előírások közötti navigálásról. A bürokrácia "térnyerése" ellenére ezek az intézkedések teremtették meg az esélyt az iparág fellendülésére.

Ha pedig 2021 a nagy újjáéledés éve volt, akkor 2022 az okos utazásé lesz.

A világ – amennyire tudott, vagy lehetett – megbékélt a Coviddal. Bár a védőoltások hatékonyak, az omikronhoz hasonló variánsok veszélye továbbra is valós. 2022-ben sem engedhetjük még el az oltási igazolásokat és a kötelezően letöltendő karantént, viszont a turizmusnak nem kell a bürokrácia nyomása alatt működnie.

A repülőterek, a légitársaságok és közlekedési csomópontok különféle innovációkra építve még egyszerűbbé tehetik az utazással kapcsolatos procedúrát. Néhány repülőtér és légitársaság hamar felismerte, mennyire fontos az ügyfélközpontú megközelítés, és a Covid okozta gazdasági visszaesés ellenére felgyorsította a biometrikus és érintésmentes megoldások bevezetését.

Olyan ismert légitársaságok és repülőterek, mint az Emirates és az AirAsia, vagy a mexikói Felipe Ángeles, és a malajziai Kuala Lumpur International a piac többi szereplőjét megelőzve már masszívan építenek a biometrikus technológiára. Ezek az azonosítási opciók jelentik ugyanis a kulcsot az érintésmentességhez, melynek során az utasok egyszerűen csak átsétálnak az érintkezési pontokon anélkül, hogy fizikai interakcióra lenne szükségük a személyzettel,

vagyis a sci-fi filmekben látottakhoz hasonlóan gyakorlatilag az arcuk válik az útlevelükké.

Az említett repülőterek olyan eszközöket dobtak be, mint például a Vision-Box által kifejlesztett Orchestra, ami egy digitális személyazonosság-kezelő platform. Ennek segítségével könnyedén összekapcsolhatóak az érdekelt felek, plusz csöppet sem elhanyagolható módon javítja az utasbiztonságot, a felhasználói élményt és még a hatékonyságot is. A járvány idején az Orchestra lehetővé tette az utasok adatainak biztonságos feldolgozását – ráadásul megfelelő távolságot tartva a légitársaságok tisztviselőitől. A praktikus módszerrel élő repülőterek pedig sokkal könnyebben átvészelték a Covid-válságot, mint a többiek.

Stresszmentes és biztonságos repülőtéri élmény

A fejlesztések alapgondolata az, hogy az utasnak egyszerű, stresszmentes élményre van szüksége anélkül, hogy az utazás során többször is be kellene mutatnia az okmányait. Közvetlen kapcsolatot kell kiépíteni az országok között, amikor utasazonosító űrlapokat, és az oltási adatokat ellenőrzik. Az egészségügyi igazolványok és az utas személyazonosságának összekapcsolásával a rendszer hatékonysága nő, a "digitális utazási pakkok" használata pedig világszerte lehetővé teszi az automatizált ellenőrzéseket.

A digitális azonosító csomagokkal megszűnik a papírmunka, ezzel együtt lehetővé válik az összes releváns utasinformáció (személyazonosító okmányok, biometrikus adatok, utazási engedélyek, teszteredmények, oltási igazolások) integrálása egy megfelelő adatvédelemmel ellátott, egységes, digitális profilba.

Úgy fest tehát, 2022 meghatározó esztendő lesz az iparágban. Eljön az utazás új korszaka, amely újradefiniálja az emberekkel, gépekkel és a környezettel történő interakciókat.

Nincs vége a világjárványnak, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a turizmusnak korlátozásokkal és lezárásokkal nehezítve kell tovább küzdenie az életben maradásért – különösen azok az országok vannak sanyarú helyzetben, amelyek nagy mértékben számítanak az idegenforgalomból érkező bevételekre. Ennek következményeként több helyen kénytelenek bevezetni az idegenforgalmi adót, ami egyébként rengeteg országban érvényben van egy ideje. Aki utazott külföldre, valószínűleg fizetett már ilyet úgy, hogy jó eséllyel észre sem vette, mivel legtöbbször a repülőjegyek árába vagy a szállodákban felszámolt adóba építik be. Összegyűjtöttük azokat az országokat, ahol pluszban fizetni kell a beutazásért.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

repülőtér | jövő | érintés | mentes | érintkezés | covid

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom